Nyári szezonzárás, szabadság, otthonlét

A nyári szezont végül szeptember 25-én zártuk. Az utolsó két hét már nem volt túlságosan megterhelő, néhány vendég volt csak a házban, illetve Jürgen szülei is itt töltöttek néhány napot, azonban szeptember első fele kicsit húzósra sikeredett a számunkra, mivel Anikó (nyári alkalmazott) augusztus végén bedobta a törölközőt. Igazából nem derült ki a számunkra, mi is volt a baja, valószínű munka nélkül szeretett volna sok pénzt keresni, és ittlétének utolsó heteiben elég furcsán viselkedett. Végül bemondta az unalmast, amin mi nem nagyon szerettünk volna változtatni, úgy voltunk vele, nehogy már győzködni kelljen valakit, hogy dolgozzon, így másnap haza is engedtük, és bő két hetet úgy kellett ketten lenyomjunk, hogy még 20-22 vendég volt a házban. Viszont az ilyen helyzetek azért jók, mert mindig rájövünk, semmi se lehetetlen, és ha az ember csinálni akarja, akkor úgy is végére jut a dolgoknak.




Szóval nagy örömmel konstatáltuk, amikor az utolsó vendég is távozott, és végre elkezdhettünk aktívan pihenni :)









Mivel a házzal kapcsolatban vártuk a bank válaszát, nem akartunk/tudtunk hazamenni, úgyhogy ezúttal három hetet itt töltöttünk, mielőtt hazaindultunk volna. Ezalatt sokat pihentünk, DVD-ztünk, Xboxoztunk, nagyokat aludtunk, és egy napra átutaztunk Olaszországba is. A völgy végében lévő Timmelsjoch hágón keresztül lehet átjutni Meranoba, ami egy helyes, pici olasz városka. A szerpentint annyira nem élveztem, mert ködös idő volt a hágón, így bazi keveset lehetett látni, és brutál kanyargós volt az út, de végül csak lejutottunk, és kellemes pár órát töltöttünk Meranoban. És ami a lényeg, isteni pizzat ettünk! :)

Végül a bank negatív válasza illetve a tény, hogy Jürgen be tudna csatlakozni Szőri által szervezett szokásos őszi cseh túrába, gyors döntésre sarkallt bennünket, és turbó pakolással hazautaztunk október közepén.

Az otthonlét sok tekintetben nagyon kellemesen telt, ismét élvezhettünk Guriék lakásának kényelmét, ami minden szempontból elképesztően sokat hozzáad az otthon eltöltött időnkhöz. Azt hiszem, ezt igazán csak az érti meg, aki külföldön él, és ha hazalátogat, nem tud saját lakásba menni, hanem pl. szülőknél kell laknia. Mert akárki akármit is mond, felnőttként bazi nehéz már újra a szülői házban lakni, és egész más egy hétvégi látogatás, mint egy szabadságként eltöltött több hetes időszak.

Jürgen nagyon örült, hogy ismét részt vehetett a cseh túrán, aminek meg persze én is, mert jó, hogy újra részese lehetett ennek az élménynek. Mivel én nem szeretem a sört, illetve kevéssé hoz lázba a diákszállókon való táborozás, egyáltalán nem bántam, hogy otthon maradtam, a hétvégére ugyanis kilátogattam tesómékhoz, és bandázhattam egy csomót a gyerekekkel.

Most voltunk otthon a legtöbbet, hisz végül (a kocsikálváriának is köszönhetően, amiről Jürgen ír majd egy külön bejegyzést) december elején jöttünk csak vissza. Sikerült sokszor találkoznunk Nóriékkal, Milánékkal, tesómékkal, voltunk Kecelen a nagymamánál, Fehérváron, Jürgen szüleinél és Puzsér előadásokon is. Jürgen többször tudott mászni menni, én barátnőztem, és persze voltak napok, amikor senkire se voltunk kíváncsiak, és otthon nyugiztunk úgyhogy tényleg kellemesen telt az otthonlét.

Kicsit (főleg Jürgen számára) nehezítette a dolgokat, hogy sajnos a szülei elég rosszul vették, hogy nem mentünk hozzájuk minden nap, és mint utóbb kiderült, továbbra se értették (tavasszal erről már beszéltünk egyszer velük), hogy miért is nem náluk lakunk, és miért kell nekünk inkább a Guriék lakását kibérelnünk. Sajnos rájuk jellemző módon ahelyett, hogy szóltak volna, mi mindent kombináltak ki, inkább apróbb megjegyzéseket tettek, és hallhatóan sértettek voltak velünk szemben, míg nem a hazautazást megelőző napon végül előálltak a lényeggel: valami miatt mi eltávolodtunk tőlük, és ez nekik milyen rossz.....Ebből lett egy maratoni beszélgetés, amivel sajnos sehogy se jutottunk előrébb, mivel hiába próbáltunk őszintén és egyesen beszélni, és elmondani, hogy külön életünk van, és a szabadságunkat szeretnénk úgy eltölteni, ahogy mi szeretnénk, valahogy nem igazán ment át az üzenet, és Jürgen apukája saját sérelmeivel volt elfoglalva, és abszolút személyeskedő irányba vitte át a beszélgetést. Mivel az én családomtól nem idegenek az ilyen jellegű beszélgetések, engem különösképpen nem kavart fel ez az este, de Jürgent eléggé, főleg azért, mert teljesen inkorrekt módon a szülei a saját problémáikat őrá próbálták áttolni, ahelyett, hogy magukban keresték volna a hibát és a megoldásokat. Így ilyen tekintetben picit negatív vége lett az otthonlétnek, és sajnos Jürgen szüleivel való kapcsolat azóta se javult semmit.

Mindennel együtt jó volt otthon, jó volt megint találkozni mindenkivel, de nagyon jó volt vissza is érni. Ami izgi volt, hogy a házban 4-5 fok volt, így majd megfagytunk jó pár napig, és a komfortérzetünkre azért rányomta a bélyegét a hideg, de ezen is túl lettünk. És érdekes módon, most először fordult elő, hogy valahogy nagyon nem volt meg bennünk a vágy, hogy kezdődjön a szezon, és újra vendégeket fogadjunk. Viszont ezt az alulmotiváltságot az itteni jövőnk bizonytalanságának tudtuk be.

Hol tanultam főzni?

Ez a kérdés elég gyakran felmerül a vendégeink részről. Amikor elmondom, hogy bár az üzemeltetési engedély megszerzéséhez szükség volt szakácspapírra, így szakácstanfolyam elvégzésére, azonban valójában otthonról hozom a főzés alapjait, mindig konstatálják, hogy igen, ez érződik. Ilyenkor picit mosolygok magamban, hisz honnan is érezhetné bárki is a különbséget az iskolában tanult és otthonról hozott főzőtudás között, de azért azt valóban megállapíthatjuk, hogy a főzés szeretete valószínű érződik az ételeken, és ez tényleg egy olyan dolog, amit nem feltétlenül lehet megtanulni az iskolában.

A mi családunkban a főzésnek és a jó ételeknek régi hagyománya van, az, hogy minden nap házilag készített, meleg étel kell, hogy az asztalra kerüljön, ami legalább egy levesből és egy főételből kell, hogy álljon, mindig is így volt.

Szerencsés voltam, hisz nagymamám ennek megfelelően minden nap főzött, amiből mindig küldött nekünk is, így hiába voltam menzás az iskolában, délután/este biztos a mama isteni ételeit ettem. Talán emiatt is tart engem Jürgen válogatósnak, merthogy étkezés szempontból el voltam kényeztetve szerinte. Szerintem csak arról van szó, hogy megtanultam, nem azért eszünk, mert enni kell, hanem azért, mert enni jó, és fontos, hogy az ember mindig finom ételeket egyen.

Így kiskoromtól kezdve láttam azt, hogy igenis fontos, hogy minden nap jó minőségű étel kerüljön az asztalra, hogy hétközben kell egy tésztanap, amikor nem eszünk húst, viszont hétvégén muszáj lennie húslevesnek egyszer legalább, és természetesen a szombat-vasárnapi ebéd nem záródhat házi sütemény nélkül.

Aztán ott voltak a családi ünnepek, amikor meg mindenki kedvére készült vagy 10 féle étel, hisz vannak a vegák, a csak szárnyast evők, a bélszínt imádók, így anyu vagy Zsolt elkészítette mindenki számára a megfelelő ételeket, és persze az édességek tekintetében is megvolt mindenki kedvence, amiket ezeken az összejöveteleken mindig a mama készített.

Akár hétköznap volt, akár ünnep, az étkezés fontos szerepet töltött be, sose úgy zajlottak ezek az események, hogy leülünk, gyorsan befaljuk az ételt, aztán megyünk a dolgunkra, hanem mindig hosszú, néhány órás események voltak ezek, sok beszéddel, hosszú falatozással, és a legjobb résszel: a romok feletti ücsörgés közbeni, tepsire égett daragok kikaparásával és elmajszolásával.

Én ebbe nőttem bele, és mindig azt láttam, a nagy kedvencek mellé mindig kell új ételeket is kitalálni, így a szakácskönyvek forgatása is gyakori tevékenység volt nálunk. Azt is megtanultam, hogy hiába jó szakács valaki, és hiába készíti ugyanazt az ételt már sokadjára, mégis mindenkinek lehet rossz napja, így előfordul, hogy például a rétes tészta csak nem akar nyúlni, és muszáj a maminak a falhoz vágnia mérgében :)

"Drágamama", köszönöm, hogy láthattam és megtanulhattam, milyen jó is főzni és jót enni. Ha újra találkozunk, remélem, fokhagymás levessel, sonkás tésztával és Kossuth-kennyérrel vársz :) Addig is én rendületlenül sütöm az almás rétest a vendégeknek úgy, ahogy Tőled tanultam!
Hiányod érezzük, emléked őrizzük!

Vajon ez itt az utosló nyarunk?

Mivel a bérleti szerződésünk jövő június 30-án lejárt, és nem tudjuk, sikerül e eljutunk oda, hogy ajánlatot tegyünk a házra, illetve ha sikerül is, meg tudunk e egyezni Gerharddal, továbbá, ha a vétel nem jönne össze, tudnánk e Vele olyan egyességre jutni, hogy vállaljunk egy tovább-bérlést, mostanában sokat foglalkoztat a kérdés. vajon itt leszünk e jövő nyáron?

A ház megvétele még nagy kérdés, bár a tél igazán ígéretesen záródott, és a nyarunk is jól alakult eddig, azért van még dolgunk bőven, hogy elérjük azokat a számokat, amiket a bank tavaly előirányozott ahhoz, hogy érdemben beszélhessünk egy hitelről. És még akkor is ott van a nagy kérdés, vajon Gerhard illetve a bankja elfogadná e az ajánlatunkat, vagy jól kinevetnének minket. Ez a kérdés reményeink szerint a téli szezon elindulása előtt ki fog derülni.

Amennyiben a vétel nem tud megvalósulni, nagy kérdés a tovább-bérlés. A ház állapota sajnos folyamatosan romlik, mivel Gerhad már nem akar rá költeni, mi pedig még nem akarunk. Persze Jürgen igyekszik a szezonok között apróbb javításokat megcsinálni (terasz fogázás, szőnyegpadló átmosása stb.), ami nyilván valamilyen szinten javít a dolgokon, de azért nagy csodát így nem lehet csinálni. Jürgen szerint a ház jövő nyárra már nem lesz vállalható állapotban, így tovább-bérlés csak akkor jöhet szóba, ha Gerhard bevállal egy-két felújítási munkálatot (terasz és erkélykorlátok, tetőjavítás a két legfontosabb). Erre viszont elég kicsi esély van, így a jövő nyári ittlétünk elég bizonytalan. Főzés közben, amikor kinézek az ablakon a gleccserre, mindig átjár az érzés, vajon jövő nyáron látom e ezt még. Elég szomorú vagyok miatta, mert nagyon szeretnék jövőre is itt lenni, és ha nagyon sokat foglalkoznék ezzel a kérdéssel, eléggé be tudnék borulni a bizonytalanság miatt. Imádok itt élni, nem tudok betelni a minket körülvevő szépséggel, minden nap más színben pompázik itt a táj. Hiába nem tudunk eljárni sokat, és élvezni az itteni lehetőségeket, már önmagában az, hogy egy ilyen környezet vesz körül, elképesztő boldogsággal tölt el. Nem gondoltam, hogy így fogok tudni kötődni ehhez a helyhez, de Niederthai egyértelműen a szívem csücske lett. Igyekszem nem ezen agyalni, és úgy hozzáállni, bármi is lesz, jó lesz, élvezzük, hogy ez a nyár még itt biztosan a miénk, vár ránk egy téli szezon, aztán meglátjuk, mit hoz az élet. Reméljük, csupa jót :)

Mert főzni még mindig jó

Bár egy évvel ezelőtt írtam már a konyháról és a főzésről, de mivel a szerelem egyre csak nő, muszáj újabb pár sort szentelnem ennek a témának.

Szóval sose gondoltam volna, hogy ennyire nagy szenvedéllyé és élménnyé válhat számomra bármi is, pláne egy kétkezi munka. A főiskolán fontos(nak hitt) dolgokat tanulva valahogy úgy képzeltem, majd nagy bizniszvumen leszek, aki szépen lépdel előre valami multinál, minden nap csini kosztümben járok majd, lesz egy szép irodám, és ott teszem a dolgomat. A főzés mindig inkább csak hobbinak tűnt, viszont szuper remek, hogy mára a mindennapi munkám nagy részét ez képezi. Persze van, hogy nincs kedvem elkezdeni olyan nagyon, és húzom az időt, hogy nekiálljak, de tökre élvezem, ahogy az elején olyan fejetlen az egész, 7-8 féle dolgot kell minden nap elkészíteni (leves, előétel, 2 féle főétel, hozzájuk 2 féle köret, desszert), és minden olyan össze-visszának tűnik, de ahogy elkezdem csinálni, és szépen egymás után kezdenek elkészülni az egyes ételek, kisímulnak a dolgok, és minden a helyére kerül. A vacsora elkészültével egy kerek egész a történet, és ezt igazán élvezem.

A főzés második felénél az itt dolgozó segítség is már ott van, és néhány dolgot át tudok neki adni. Ilyenkor persze már megy a trécselés főzés közben, ami szintén jó, de isten igazából azt a részt szeretem a legjobban, amikor egyedül vagyok a konyhában, hallgatok valami nyugis zenét, és csak a főzésre figyelek.

A szezonok közötti zárásokkor Jürgennel átértékeljük az egyes ételek sikereit, mindig kiválasztunk 4-5 féle ételt, amiket a legkevesebbszer dícsértek a vendégek, és elég sok időt töltök azzal, hogy új recepteket, ötleteket találjak. Ezt a részt is baromira élvezem, imádom olvasni a recepteket, és kipróbálni a jónak vélteket, kóstolni, díszíteni, kigondolni, melyik lenne jó, majd nagy nehezen elkészíteni a végleges heti menüt a következő szezonra.

Az, hogy a főzés ekkora élményt jelent nyilván amiatt is van, hogy a vendégek nagyon gyorsan visszajeleznek, és eddig szerencsére csak pozitívakat kaptunk. Mivel napi kapcsolatban vagyok a vendégekkel, ismernek, sokat beszélgetünk, és tudják, hogy én főzök, szerintem emiatt jobban is kihangsúlyozzák, ha valami ízlett nekik, mintha egy étteremben ennének, ahol nem ismerik a szakácsot. Így tényleg nagyon motiváló a főzés, és hogy igyekezzek mindig újabb és újabb ételekkel előállni.

Múlt héten volt egy kedves holland család, akik folyamatosan nagyon dícsérték az ételt, majd egyik nap a 15 körüli fiúk a kezembe nyomott egy kólásüveget, amin németül az állt: "Oszd meg a Coca Coladat egy: Mesterszakáccsal". Nagyon cuki volt, hogy odaadta nekem, hazudnék ha azt mondanám, nem esett bazi jól. Nyilván tudom, hogy nem vagyok mesterszakács, de mégis, tökre jó volt az elismerés, főleg egy kamasztól, akik köztudottan sültkrumplin és hamburgeren szeretnek élni :)

Két héttel ezelőtt pedig egy két hétig itt nyaraló öttagú család diktáltatta le vagy 5 étel receptjén, az is elég vicces volt, ahogy lépésről lépésre kérte a feleség, mondjuk el, pontosan hogyan is készítem az adott ételeket :)

Kicsit csapongok, de egy másik tökre pozitív, kétkezi munkához kötődő élmény volt, amikor tavaly nyáron az egyik szomszédasszonyunkkal összeismerkedtünk. Épp kint kertészkedtünk, amikor odajött, hogy na akkor most már bemutatkozik. A kézfogásnál megjegyezte, huh, durva a tenyered, érződik, hogy sokat dolgozol :) Nyivlán mindenki szép, puha kezekre gyúr, de nekem mégis nagyon jól esett az elismerés. Na ennyit mára az öntömjénezésből, ez a self-promo bejegyzés volt.

Második születésnap

Ezennel teljesítettük az eredeti szerződésben vállalt két évet, juhuuuu! :) Emlékszem, mennyire aggódtunk az elején, mennyit számoltunk, meddig tudunk kitartani, hogy fél évre elegendő pénzünk volt, hogy a bérleti díj+rezsit kifizessük, nem kevés aggodalom volt, hogy fogjuk megoldani a szerződés teljesítését, ha elfogy a pénzünk.

Az első decemberhez úgy értünk el, hogy a januári költségek kifizetésére már nem volt meg a teljes fedezet, kellett a jó karácsonyi és szilveszteri forgalom, hogy kifizessük a számlákat, majd kb. egyik hónapról a másikra éltünk, és a téli szezon végére tudtuk annyira feltornászni a pénzünket, hogy azt számolgattuk, ha július és augusztus majd kitermeli magát, talán eljutunk novemberig. Szóval azért egy bő évig-másfél évig még  nem láttuk, el tudunk e jutni a szerződés teljesítéséig úgy, hogy ne kelljen kölcsön kérnünk az otthoniaktól, így örömmel konstatáltuk, hogy teljesítettük az eredetileg vállaltakat.

A születésnap előtt váratlan levelet kaptunk: a HolidayCheck küldött nekünk egy oklevelet, miszerint a panzió értékelései illetve összpontszáma alapján a kiemelt minőségű szállások közé kerültünk. Jót mosolyogtunk Jürgennel, hisz tavaly télig nem is ismertük ezt az oldalt, és jó sok idegeskedést és fejtörést okozott nekünk, amikor tavaly januárban megtudtuk, egy "kedves" vendég jól lehúzott minket, így a max. 6 pontból 2 pontosak lettünk. Ezerrel elkezdtük a barátokat kérni, írjanak rólunk jókat, de az oldal eléggé keresztbe tett, csak számla ellenében lett volna hajlandó bármilyen értékelést is kitenni, azt meg hamisítani nem akartunk, így ki kellett várni, míg valós vendégek írnak rólunk, és lassan feltornásszuk a pontjainkat.

Persze azért később nálunk lakó barátok is írtak rólunk, de azért az értékelések nagy része ismeretségi szimpátia nélkül születtek, és így sikerült elérnünk ezt az eredményt.

Kellemes meglepetéssel indult a nyári szezon

Az ember azt gondolná, két hónap semmittevés után, már teljes a tettvágy a munkára, viszont úgy tűnik, a szabadságot, nem lehet megunni. Semmi kedvet nem éreztünk a szezon elindításához és vendégek fogadásához, folyamatosan számoltunk vissza, jajj már csak 3-2-1 nap, hogy ketten vagyunk.

Viszont ha akartuk, ha nem, megérkeztek a vendégek, és bármilyen meglepő is, végül az első nap végén, amikor este végigmentek a földszinten, hogy bezárjam az ajtókat, és félhomályban láttam az éttermet reggelihez felterítve, plusz kintről belesni a havas csúcsokat, mégis arra jutottam, mennyire szeretem is ezt a munkát, és milyen jó, hogy ezt és itt dolgozhatjuk.

Továbbra is bazi jó érzés mások nyaralásához jó dolgokat hozzátenni azzal, hogy igyekszünk kedvesek, figyelmesek lenni, magunk kitalálni, mit hogyan szeretnénk, és látni, valami megvalósul és jó, vagy hogy mi szorul fejlesztésre.

Jürgen akár mennyire is dühöng néha, igazából nagyon élvezi, hogy hol kertész, hol wc szerelő, hol festő, annyi féle munkát van lehetőségünk kipróbálni, hogy csak na.

Jó, hogy végül mégis ilyen jó érzés volt elkezdeni a szezont, kár lenne, ha már nem lenne kedvünk az itteni életünkhöz.

Kettőből kettő - újabb feszültebb nyári szezonkezdés

Ahogy tavaly ilyentájt írtam, az akkori májusunk elég nagy feszültségben telt. Ennek oka az volt, hogy nemhogy foglalásaink nem jöttek nyárra, de még csak ajánlatkérések se érkeztek, így nem tudtuk, mi csinálunk e valamit rosszul, mi vagyunk e rossz oldalakon fent, vagy alapvetően ez normális, és majd alakulnak a dolgok. Ezt a fajta bizonytalanságot Jürgen bírta nehezebben, és ez sok feszültséget generált kettőnk között. Viszont ahogy haladtunk egyre beljebb a szezonban, szépen alakultak a dolgok, megismertük, milyen is a nyári foglalások ritmusa, és a nyár végeztével elégedettek voltunk a szezon alakulásával.

Ezt a tapasztalatunkat felhasználva a tél végeztével már előre treníroztuk magunkat, azaz emlékeztettük egymást, hogy nem kell majd kiborulni, ha májusban csend lesz, tavaly is így volt, és végül minden jó lett.

Viszont szerencsére az idei tavasz máshogy alakult, május elejétől szép lassan érkezett néhány foglalás, ha nem is tömegével, de jöttek az ajánlatkérések is szépen, így végül oda jutottunk, hogy most kb. annyi foglalásunk van nyárra, mint tavaly július elején volt. Ez elegendő elégedettséggel tölt el bennünket, persze kellenek majd még bőven a foglalások, de akkor is örömmel konstatáltuk, hogy a mostani állás szerint tavalyhoz képest fejlődtünk. Így ezúttal nincs okunk emiatt feszülteknek lenni. Pipa :))

Viszont május végi visszatérésünk mégis feszültségeket hozott, mely több vitát eredményezett közöttünk, és ehhez igazán nem vagyunk hozzászokva: hazafele az autóban Jürgen egyszer csak feltette a kérdést: ha hazaköltöznénk, mit csinálnék? Visszamennénk marketingesnek, vagy szakácsként keresnék új állást, esetleg vállalkozást próbálék indítani? Őszintén szólva eléggé hideg zuhanyként ért a kérdés, kettőnk közül én szoktam előállni minden féle tesztkérdésekkel, és remek A/B/C válaszlehetőségeket is meg szoktam határozni. Persze válaszadás előtt azonnal visszakérdeztem: haza akarsz költözni?!??!?! Jürgen azt mondta, hogy egyáltalán nem, csak nagyon jó volt otthon, nehezére esik most kicsit visszamenni, és ezen agyalt kicsit, Ő mit csinálna otthon. Gyorsan megbeszéltük, hogy kinek mi a válasza a kérdésre (Ő inkább pincér lenne, minthogy visszamenne a multiba, én vállakozást otthon nem akarék, és nem tudom, mit csinálnék), viszont a kérdés felvetése nem nagyon hagyott nyugodni.

A következő napokban többször rákérdeztem, hogy de biztos nem akarna e hazaköltözni, Jürgen mindig biztosított róla, hogy nem, tényleg csak arról van szó, hogy jó volt otthon nagyon (ismét extra köszönet a Guriga házaspárnak, ennek fő okai Ők illetve a lakásuk volt), viszont nagyon feszültnek és ingerültnek éreztem. Igyekeztem pom-pomlányként lelkesíteni, hogy jajj de szép itt minden, hogy nem lehet betelni a tájjal stb. ami mind igaz, és nekem egy percig se volt gondom azzal, hogy visszajöttünk, viszont egy idő után úgy voltam, muszáj magának találnia megoldást, hogy újra lássa, miért is jobb itt lennünk.

Az elmúlt másfél hétben a feszültség hol gyengült, hol erősödött, de mivel nem szoktunk ennyit feszkózni, mindketten rosszul viseltük, és mivel alapvetően mindketten törekszünk a rossz helyzetek minél hamarabbi megoldására, válságmegbeszélést tartottunk tegnap.

A beszélgetésből kiderült, Jürgen szerint én is feszült vagyok, amit egyébként egyáltalán nem érez magamon, de nyilván van benne valami, ha Ő ezt érzi. Nórival folytatott eszmecserém közben fordult meg a fejemben, talán azért lehetek feszült, mert bár elhiszem, hogy Jürgen nem azért vetette fel a "mit csinálnék, ha hazaköltöznénk" kérdést, mert ezzel utalni akart rá, hogy költözzünk haza, de valószínű azért tudatalatt eléggé zavar ez a kérdést, bizonyára magamból indulok ki, azaz az én esetemben minden kérdés mögött van valami szándék :) Tehát Jürgennél ismét (kb. századszor) rákérdeztem, nem akar e hazaköltözni, és most az én első számú feladatom, hogy a tudatalattimban is rögzítsem, nem, erről szó sincs.

Jürgen feszültségének oka szerintem (és ezt Ő se tagadta) az, hogy kettőnk közül Ő az, akit jobban zavarnak a ránk váró teendők. Bár úgy jöttünk vissza, hogy nem kell kapkodnunk, van még legalább 2 hetünk, míg vendégek jönnének, tehát a sok-sok teendőt elég szépen szétosztani, minden nap 2-3 óra munka elég, és a nap többi részében még pihenjünk, Jürgen számára zavaró, hogy látja, mennyi mindennel kell végezni. Tény, hogy ha itt vagyunk, nehéz kikapcsolni úgy igazán, hiába mondjuk azt, hogy na ma semmit se fogunk csinálni, és hiába van meg erre maximálisan minden lehetőség, jártunkba-keltünkbe látjuk, hogy jajj azt vagy azt meg kellene csinálni. Én ezeket elég jól ki tudom zárni, viszont Jürgen nem, így az Ő egyik feladata, hogy mégis próbáljon meg ezek miatt nem túlgörcsölni.

A tegnapi megbeszélés másik fontos és számomra teljesen új megfejtése volt, hogy Jürgen szerint az is gond lehet, hogy mivel most már sok minden rutinosabban megy, valamivel több szabadidőnk van, így kicsit kinyílhatna a világ arra, hogy pl. szocializálódjunk, jöjjünk-menjünk, és hogy Őt az egy kicsit most elkezdte zavarni, hogy itt vagyunk, ilyen szép helyen, és végre van már egy kicsit több szabadidőnk, és nem élünk vele, kicsit elfolynak a napok. Nekem ez kicsit derült égből villámcsapás volt, mert mostanáig semmilyen szinten nem utalt rá, hogy hiányérzete lenne, de valószínű valahogy bennem is bennem volt, mert épp előző nap vetettem fel, nem megyünk e el neuschweinsteini kastélyt megnézni, amit még karira kaptam.

Nekem egyébként semmilyen szinten sincs szocializásciós hiányon, én bazira élvezem az "előkelő idegen" szerepét, és minden szociális igényem maximálisan kielégül azzal, hogy az otthoniakkal trécselek, tény, hogy az utóbbi időben többet, tehát valószínű, én is érzem a nagyobb szabadság lehetőségét, és élek is vele, de nekem ezzel ki is elégül ezen igényem.

Viszont jó tudni, hogy Jürgen számára itt hiányérzet van, tény, hogy az Ő szocializációja sose a nagy beszélgetéseket jelentette, neki ez mindig inkább valami sporthoz, elmenéshez kötődött. Itt ami nehézség, hogy Ő nem az a fajta, aki félidegeneket felhív, hogy na gyere, menjünk ide vagy oda. Ez nekem kicsit jobban megy, Ő azt mondja, nem akarja magát senkire se ráeröltetni. Na most tegnap óta trenírozom, hívja föl Mike-ot, aki az outdooros partnercégünknél túravezető, már több programon vettünk vele részt, és nagyon jó, haveri viszony alakult ki. Szerintem nem cink felhívni, és azt mondani, hogy jövő héten ráérős vagyok, ha van időd és kedves mászni, szólj, szívesen mennék. Mivel Ő parázik, hogy rányomja magát, mondtam, jelezze, hogy semmi gond, ha nem tud vagy akar, nincs harag és kész :) Egyelőre húzza a dolgot, de ma kihajtom belőle :) Ezen kívül kicsit pusholni kell, hogy na akkor mehet minden nap bicózni, meg jövő héten menjünk el kirándulni, szóval szerintem ez a dogol jól megoldható, és nagyon örülök, hogy kiderült, tény, hogy bennem ez fel se merült, így egyáltalán nem tettem semmilyen lépést ebbe az irányba, de most hogy már tudom, ez benne feszültségeket okoz, tudok segíteni, hogy jobb legyen.

Reméljük a legjobbakat :)

Édes a pihenés

A szezon utolsó napjaiban már nagyon számoltunk vissza, vártuk, hogy a román gyerekcsoport elmenjen, és végre megkezdhessük a jól megérdemelt szabadságunkat.

Eredetileg úgy terveztük, hogy mivel április 17-ére van egy meccsjegyünk Münchenbe, másnap onnan repülünk Egyiptomba. Nem szoktunk henyélős nyaralásokra járni, inkább a néhány naponta továbbállunk, új helyeket nézünk meg nyaralásokat szeretjük, viszont mindketten úgy gondoltuk, most nagyon ránk fér a pihenés, és nem hiányzik egyikünkek se, hogy 2 naponta cuccoljunk, szállást keressünk stb. Most maximális kiszolgálásra, kényelemre vágytunk, és mivel tavasszal a legközelebbi hely, ahol tuti meleg van már, csak Egyiptom, így ezt szavaztuk meg. Viszont szerencsére még időben kiderült, hogy Jürgen útlevele lejárt, tehát a tervek módosultak, Münchenből megyünk haza, és ha kész az útlevél, mehetünk onnan is Egyiptomba.

Focimeccs kálvária: bár Jürgen minden nap több ízben is megnézi a kedvenc sportoldalait, hogy nehogy lemaradjon valami fontos hírről, müncheni utazásunkat megelőző két napon a sok pakolás, ház lezárása, dolgok összeszedése miatt nem ült gép elé, így nem juthatott el hozzánk a hír, miszerint a várva várt focimeccset egy nappal korábban lejátszották....tehát mi nagy nyugalommal, és Gerhad javaslatára jó időben elindultunk Münchenbe, és mikor 5kor megérkeztünk, és az esti fél 9es meccs miatt még senki se volt a stadion körül, nem gyanakodtunk. Elmentünk egy közeli OBIszerűséghez, ahol bedobtunk egy jó kis kolbászt, és lófráltunk kicsit. 6kor is visszanéztünk, még mindig senki, parkolók lezárva. OK, gondoltuk a németek jól szervezettek, nem állnak neki meccs előtt 3 órával már a stadion körül tobbzódni. Mikor 7 órakos se volt még semmi mozgás, éltünk a gyanúperrel, hogy valami nem stimmel, és Jürgen megkérdezte a stadion körül dolgozó kertészeket, mi a pöcs van már?! Megnyugtatták, a meccs tegnap megvolt, 6-1re nyert a Bayern....remek.....kisebb dühroham, és az értetlenség, ez hogy lehet, hisz a jegyen lévő dátumot nem néztük el....na mindegy, akkor indulunk haza, nincs mit tenni. Itt azért önnyugtatás gyanánt konstatáltuk, hogy milyen mázli, hogy kiderült Jürgen útlevélgondja, mert ha ezek után másnap reggel kimentünk volna a reptérre, és ott derül ki, hogy nem érvényes az útlevele, valószínű kirohantunk volna a világból. Így végül arra jutottunk, ha tartoztunk Münchennek egy felesleges úttal, legyen inkább ez a meccs, mint a nyaralás....

Ezt követően otthon 4 hetet töltöttünk el, ami igazán remek jó volt, aminek elsőszámú oka, hogy ezúttal "saját" lakásban töltöttük az idő nagy részét. Korábban minden alkalommal Jürgen szüleinél volt a bázis, és onnan csillagtúráztunk Kecelre, Fehérvárra, tesómékhoz, és bár Jürgen szülei igazán kedvesek és figyelmesek, nekünk mégis nehéz volt a szabadság alatti alakalmazkodás, hiányzott, hogy sose tudunk igazán ketten lenni, és ha olyanunk van 2 napig senkihez se szólni, csak vadul dvd-zni. Mivel a munkánk 100%-a a vendégekhez való alkalmazkodásról szól, és adott szezon alatt nincs olyan, hogy pl. akkor eszünk, ha éhesek vagyunk, hanem akkor, ha épp 10 percig nem kell a vendégnek semmi, a szabadság legfontosabb élményfaktora az alkalmazkodásmentesség. Így úgy döntöttünk, kibéreljük Gurigáék lakását, ami számunka paradicsom volt, imádtuk a szuper "dvd tékát", az ágyból tévézést, a pékséget a ház aljában és úgy általában az édes kettest. Jürgen szüleinek természetesen ez az akciónk nem esett túl jól, és kicsit többet is mögé kombináltak, mint kellett volna, de szerencsére rákérdeztek, és egy normális hangvételű beszélgetés alkalmával elmondhattuk az érveinket, amit maximálisan megértettek és elfogadtak, így nem volt a későbbiekben feszkó már ebből.

Az otthonlét tényleg nagyon jól sikerült, voltunk jó sok Puzsér előadáson, taliztam a csajokkal, bandáztunk a barátokkal, voltunk Nóriék házikójában, ahol persze Luca számára Jürgen volt a sztár, tesóméknál egy hétvégét, ami extra remek volt, cukik voltak a kis lurkók nagyon, Fehérváron, Kecelen, szóval volt jó kis jövés-menés.

Május közepén utaztunk végül el Egyiptomba, Sharm-El-Sheikre, Anyu által javasult szállodát választottuk, ami egy 5 csillagos bazi szép szálloda volt, életünkben először all-inclusive ellátással, amit baromira élveztünk. Kicsit aggódtunk, hogy mennyire fogunk idegbajt kapni a szálloda animátoraitól, és az általunk "buta nyaralóknak" tartott emberektől, de végül semmi zavaró nem volt. Talán az is számított, hogy még előszezon volt, így azért a szálloda kb. egyharmadra volt még csak megtelve, de mivel egy bazi nagy komplexum volt, eloszlott a sok ember. Napjaink nagyjából abból álltak, hogy reggel kényelmesen megreggeliztünk, majd lementünk a medencéhez, ott végre olvastunk (ami mindkettőnknek nagyon hiányzik a szezonok alatt), kis poolbározás, aztán jajj már ebédidő, gyorsan együnk, majd le a tengerpartra, ismét pihi, olvasás, szundi, majd stégen ki, hogy megnézzük a halakat (ami kb. kabaré volt, ugyanis cápaiszonyom miatt a bokáig érő vízbe is sípoltam, és csak kb. 15 perce unszolás után mertem bedugni a fejelmet a vízbe, Jürgen eléggé kinevetett), majd óóóóó snack-time, majd most már lassan ideje felmenni, hogy vacsi előtt rendbe szedjük magunkat. Vacsi után még egy ital a bárban, majd időben vissza a szobánkba, hogy egy film is beleférjen még az estébe.

Két alkalommal mentünk el hajóval búvárkodni, illetve Jürgen merült mindkétszer kettőt palackkal, én a hajóról szurkoltam, napoztam, olvastam.

Mindet egybevetve remek nyaralás volt, természetesen ha az a kérdés, életünk nyaralása volt e, akkor nem, hisz nem tudtunk meg semmit Egyiptom kultúrájáról, a helyi emberek életéről stb. viszont amire most nagy szükségünk volt, azt maximálisan megadta.

2012-es mérlegelés

A 2011-es évvel ellentétben a 2012-es mérlegünket már most elkészítette az adótanácsadó cég, és tegnapra volt is időpontunk az aláírások miatt. Mivel a 2011-es (fél)év egy jó nagy mínusz volt, akkori találkozónk alkalmával többször kihangsúlyozta a vezető, hogy ugye értjük, hogy nagy veszteségünk volt, és vágjuk, hogy ez nem jó. Nem sokat nézhetett ki belőlünk, ha úgy érezte, nem értjük a számok előtti mínusz jelet :)

No de a mostani találkozóra már nyugodtabban mentünk, mivel 2012-ben, ha nem is hatalmas, de némi pluszra tettünk szert, ami a 2011-es mínuszos mérleget nem egyenesítette ki, de a progress látható, szóval mi elégedettek vagyunk a tavalyi eredményünkkel. Ennek megfelelően ezúttal nem volt válságkezelésszerű a megbeszélés, sokkal inkább arról, hogy látja a javulást Ő is, és inkább a súlyozás, azaz, hogy a 100%-os bevételnek hány százalékát mely tétel kellene, hogy képezze. Mert hogy persze vannak itt is ökölszámok, hogy az éves forgalom hány százaléka jó, ha házköltség, alkalmazott stb. ami persze nagy átlag, és általánosításra nem alkalmas, de az látszik, hogy a házra arányaiban sokat fizetünk, viszont pl. alkalmazottra meg az itteni számokhoz képest keveset. A cél továbbra is a bevétel növelése, de ezt mondjuk magunk is tudtuk :)

A találkozó fontos része volt még a ház megvételével kapcsolatos kérdés, azaz, hogy hogyan lehetne megtudni a ház valós értékét. Azt a tanácsot kaptuk, hogy ne ingatlanirodákat keressünk fel házfelértékelés miatt, hanem inkább kivitelező cégeket, mert ők pontosabb, jobb, részletesebb számítást tudnak készíteni, hisz a ház jelenlegi állapotán kívül arra is tudnak számokat mondani, hogy a szükséges felújítások, beruházások milyen költségekkel járnának, amiket a vételárból le kellene vonni.

Szintén hasznos infó volt, hogy 2019-től egy EU szabály alapján csak passzív házak épülhetnek, ami nagyban csökkenteni fogja minden korábban épült és nem passzív ház értékét, tehát ez is lehet egy árcsökkentő tényező a Trofana kapcsán.

Természetesen még mindig nem tartunk ott, hogy holnap megvegyük a házat, de Gerhard folyamatos próbálkozásaiból is látszik, hogy jó lenne, ha mielőbb megtennénk/megtehetnénk, illetve a ház folyamatosan romló állapota miatt is egyre sűrgetőbb lenne eldöntenünk, maradunk vagy majd inkább tovább állunk.

Húsvéti meglepetés

A húsvét hétvége volt a szezon utolsó nagy rohama, még egyszer 3 napra tele volt a ház. Mivel azonban a vendégek szerencsére kedvesek voltak, és csak pár estéről volt szó, egyáltalán nem volt megterhelő ez a néhány nap, sokkal inkább nehezebb volt felszívni újra magukat, és fókuszálni, hogy minden simán menjen. Már nagyon számoltuk vissza az órákat, hogy hétfő legyen, és mindenki elmenjen. Bár tudtuk, még április 7-től lesz egy hetes munkánk, de Jürgen szerint az már igazán semmiség lesz.

Hétfőn reggeli után kényelmesen el is mentek a vendégek, Dóri nekiállt az étterem és a konyha alapos kitakarításának, majd a szobák voltak soron, mi pedig stresszementesen tettünk-vettünk. Kora délután, amikor már jól megbeszéltük, hogy mit is fogunk csinálni az elkövetkező napokban (síelés, dvd-zés, xbox, olvasás stb.), megszólalt Jürgen telefonja. Hallom, hogy németül szabadkozik kicsit, és mondja, már bezártunk, jelenleg nincs kiadó szobánk, majd nevet, és mondja, ja Ti vagytok? Persze, gyertek. ?!?!!?!?!? Na kiderült, hogy Dianaék, a kedvenc törzsvendégeink épp Umhausenben vannak, és szeretnének néhány éjszakát eltölteni nálunk. Természetesen a kisebb (nagyobb) dürohamba törtem ki, hogy milyen bazi jó, és hogy mit találjunk ki, miért nem adunk reggelit meg vacsorát. A remek ötletem, miszerint mondjuk, hogy már lezártuk a konyhát, Jürgen számára nem volt elegendő érv, és nekem is be kellett látnom, ez elég bután hangzik, azaz, miért is nem tudjuk kinyitni?! 10 perccel később megérkeztek, és nagy szabadkozás közepette bejöttek, illetve jelezték, tudják, hogy már pihenést terveztünk, és csak szobát szeretnének, nem akarnak gondot csinálni nekünk, pihenjünk, síeljünk, ők ellátják magukat.

Így végül mégse bántuk ezt a kis meglepetést, és valóban, nem sok vizet zavartak, esténként jöttek le egy italra, amit mi se bántunk, szívesen trécselünk velük mindig. És ami igazán kedves volt tőlük, hogy tegnap este meghívtak bennünket vacsorázni, ami igazán kellemesen sikerült.

Utálom a márciust....

....unatkozom!!!! Ezzel a felkiáltással jött be tegnap Jürgen a konyhába.... :) 2 és fél hónap nagyjából folyamatos rohangálás után valóban nagyon furcsa, hogy ennyi szabadidőnk van, elképesztő, mennyire megszokja az ember az ezer teendőt, és milyen meglepő, ha hirtelen felszabadul egy kis idő privátozásra.

Az elmúlt bő másfél hétben 6 és 15 fő között volt a vendégek létszáma, így bár minden nap kell reggeliztetni, vacsorát adni, azért ennyi embernél minden sokkal gyorsabb és könnyebb, így a nap közepén van 2-3 óra, ami vad semmittevéssel telik. Jürgen xboxozik, én lelkesen nézem a sorozataimat, tegnap BL meccsnézés is belefért, este 10 körül már fent vagyunk a szobánkban, szóval igazán laza már az élet. Ami persze azért kicsit fura, hogy a házból nem nagyon tudunk elmenni, mert árut szinte minden nap hoznak, majdnem minden nap jön új vendég, és a meglévők miatt is itt kell azért lennünk. De ez a néhány órás kikapcsolódás, és az, hogy nem mérgezettegérként futkosunk már nagyon sokat számít. A következő két hétben is kb erre számítunk, még a húsvét hétvége lesz, amikor tele lesz a ház, de az meg csak négy nap, szóval az már semmi. Aztán még a román gyerekcsoport, és április 14-től VAKÁCIÓ! :)

Napjainkat érdekessé teszi most Oscar. Ő üzemelteti az előttünk lévő síboltot már jó pár éve, és egy ideje szeretné megvenni azt. Mint azt megtudtunk Gerhardtól, valamiért jövőre már nem fog engedélyt kapni a konténerekre (két bérelt faház mögött konténerei is vannak), így szeretné megvenni a "mi" faházunkat, és kibővíteni azt. Ez persze Gerhard számára egy jó lehetőség, mivel szeretne pénzhez jutni, viszont mivel a bérleti szerződésünkben nekünk az egész telekre, és így a rajta lévő faházra is elővételi opciónk van, így velünk is egyeztetnie kell. Szerencsére azt Ő is jól felmérhet, hogy a faházat csak úgy érdemes eladnia, ha közben a Trofana érdekei nem sérülnek, mivel az ingatlan fő értéke a panzió és nem a síbolt. Tehát Gerhard folyamatosan forró vonalban tart minket, szól, hogy mik a fejlemények, mit mond Oscar, aki láthatóan nem nagyon akar velünk foglalkozni ebben a kérdésben. Gerhard folyamatosan hangsúlyozza, hogy  mi vagyunk az elsők számára, és ez igaznak is tűnik, de Jürgent azért kicsit feszíti ez a kérdés. Mert persze nekünk is jó lenne, ha létrejönne a biznisz, hisz mi a faházzal nem akarunk semmit se kezdeni, tehát jó, ha kikerül a csomagból, ezzel csökkenne az összeg, ahonnan alkudozni kezdenénk vétel esetén Gerharddal. De azért aggasztó is kicsit, hogy vajon Oscar nem fog e megkerülni minket, és behúzni Gerhardot valamibe, ami nekünk nem jó, és olyan helyzetbe kerülünk, hogy ki kell csekkolnunk innen.

Tegnap Gerhard odaadta az első terveket, amiket az Oscar építész tesója készített....háááát konkrétan az előttünk lévő egész parkoló rész hozzá tartozna, és nekünk szorgalmi jogunk lenne a nyélen, hogy a vendégeink hátra tudjanak parkolni. Ezen kívül a síboltot olyan hátra építené, hogy szinte hozzáérne a teraszunk széléhez. Azon túl, hogy nyilván így törvényileg be se lehetne építeni azt a telekrészt, vicc, hogy Oscar milyen szinten úgy kezeli a helyzetet, mintha a Trofana itt se lenne....Beszéltünk apukámmal és Jürgen szüleivel is, és Jürgen végül átment Gerhardhoz, hogy elmondja, erről a tervről nincs mit beszélni, viszont elmondta, hogy mik azok a szempontok, amiknek érvényesülniük kell ahhoz, hogy mi belemenjünk ebbe az egészbe: saját telekrész az utcafrontig, azaz ne függjünk senkitől, hogy bejussunk a saját telkünkig; a faház csak minimálisan kerülhet hátrébb a mostaninál; nem takarhatja el a kilátást illetve a Trofana láthatóságát; az építkezés csak szezonon kívül történhet.

Gerhard egyetértett, és mondta, továbbítja mindezt Oscarnak, aki ehhez képest mára átküldött egy tervet, amin a síbolt és a Trofana jelenlegi állapotában látszik, szóval nem vágjuk a dolgot. Ami kicsit idegesítő, hogy április 20. körül haza szeretnénk utazni, aztán meg elutaznánk valahova, és kicsit attól tartunk, hogy Oscar majd akkor akar egyezkedni, amikor nem vagyunk itt, és keresztbe húzza a terveinket. Mindenesetre Jürgen jelezte tegnap a Gerhardnak, hogy április 20. és május legvége között nem leszünk elérhetőek, meglátjuk, ez mennyire megy majd át Oscarnak.

Amúgy akár egy tök jó dolog is kisülhet ebből az egészből, de tény, hogy rosszul is alakulhat....reméljük a legjobbakat, és igyekszünk résen lenni addig is, amíg kiderül valami biztos.

Baráti hét

Egy igazán remek héten vagyunk túl: múlt szombaton megérkeztek Nóriék, Milánék és Csucsuék a négy kislánnyal, és egy hetet töltöttek nálunk. Igazán remek volt újra látni Őket, dumálni, bandázni, iszogatni Velük.

Mivel volt más vendég is a házban, a napi rutin (reggeliztetés, vacsoráztatás, szobapakolás) nem változott, és sajnos esélyünk se volt elmenni a házból kicsit Velük síelni vagy legalább sétálni, de azért jó volt, hogy a nap több szakaszában is tudtunk kicsit időt tölteni együtt, és este, amikor már a többi vendég lefeküdt, és a gyerekeket is letették, tudtunk nyugiban lazulni. Persze ment a teke, csocsó, GH, ami igazán remek volt, de az is jó volt, amikor csak a bárpult körül ücsörögtünk, és dumáltunk. 

Szerencsére a gyerekek is jól érezték magukat, remekül feltalálták magukat, nem volt veszekedés közöttük, így a szülők se stresszeltek, és szerintem Ők is ki tudtak kapcsolódni kicsit. Mind a négy kislány nagyon aranyos volt, de Jürgen számára természetesen Luca volt a sláger, és Lucának is Jürgen viszont :) Persze azért a többi kislánnyal is kedvesen játszott, ha úgy alakult, de egyértelmű, hogy Luca a favorit :) pöcifoci, labada a pocakba, pénzdobálás, meseolvasás, volt minden, és Luca a copfját csavargatva hízelgett mindig Jürgennek, tényleg írtó cuki volt :)

Amúgy szuperkedvesek voltak, mert kaptunk meglepi tortát és mellé egy nagyon szép kolompot szép bőr tartóval és rajta szerintem havasi gyopár fém virágdísszel. Még decemberben említettük Nóriéknak, hogy majd jó lenne a recepcióra egy, azóta persze nem jutottunk hozzá, nagyon örültünk ennek az igazán kedves és figyelmes ajándéknak, holnap fel is szereli Jürgen. 

Gyorsan elszaladt ez a hét, nem bántuk volna, ha maradnak még, furcsa most hiretelen ez a nagy csönd, hogy nincs őrületes nyüzsgés a hallban, nem futkosnak körbe-körbe egymást kergetve, nevetgélve a gyerkőcök.  

Mára csak 6 vendég maradt, kedden pedig elvileg egy éjszakára nem lesz senki, aztán jönnek újabb vendégek. Nem tudom, milyen lesz a szezonból még hátralevő 7 hét, mert húsvétig bár folyamatosan lesznek vendégek, 10-nél többen sose lesznek egyszerre, a mostani állás szerint többször lesz olyan, hogy csak 2-4 ember lesz a házban. Nehéz lesz, hogy a program nem változik majd, viszont kevés lesz a teendő, hisz 2 emberrel olyan sok dolog nincs se reggeliztetéskor se a vacsora elkészítésekor, és hiába szabad vagy lazább a nap közepe, nagyon nem tudunk elmenni a háztól. Jürgen nem szeret napközben lazítani, én mondjuk ha megtehetem, simán felmegyek ledőlni, de valamiért Ő úgy érzi, hogy akkor nem dolgozik rendesen, ha napközben egy órára kikapcsol. Ma mondtam Neki, hogy ha behoztuk az eddigi sok munka miatti lemaradásainkat, és a nyár előkészítésével is jól állunk, akkor azért szerintem használjuk ki, hogy a nap közepén tudunk kicsit pihenni, én szívesen németeznék, olvasnék, Ő játszat, pihenhet. Meglátjuk, milyen lesz ez az időszak, bár szeirntem lesz még néhány beeső vendég hosszúhétvégékre, ezen a héten több foglalás jött márciusra a bookingon keresztül. Remélem, a kevesebb munka miatt nem lesz vontatott a szezon vége, hanem inkább ki tudjuk élvezni, hogy több idő jut a pihenésre napközben, gyorsan elszalad ez a néhány hét, és kezdődhet a szabadság :) 

Amikor elfogynak a készleteink

Apukám mondta, amikor azon sopánkodtunk, hogy ez vagy az a vendég mennyire nem fogyaszt, hogy csap vizet kér, és lehozza a saját italát, hogy ne idegeskedjünk ezen, lesznek olyan vendégek, akik meg majd az átlag fölött fogyasztanak jócskán, és akik minket hívnak meg italra puszta kedvességből. Mint mindig, most is igaza lett, mert a januári, olcsóbb időszakhoz képest a mostani kiemelt periódusban lévő vendégek igen csak jól fogyasztanak. (Persze ezzel nem a januáriakat akarom leszólni, nagyon jó volt, hogy a tavalyi januárhoz képest idén akkor is nagyon magas volt a ház telítettsége, és szemben sok más házzal, nálunk jócskán volt vendég, ami mindig remek dolog.)

Egy 29 főből álló holland társaság van itt szombat óta, akik bizony nem sajnálják a pénzt az esti iszogatásra, illetve ami bazi vicces, hogy már vacsora előtt egy órával az étterem pultjánál és a hallban csapatják ezerrel, mindenki ácsorog, és úgy iszik, igazi hüttehangulat van az étteremben, ami szerintem nagyon vicces. Persze ez azt jelenti, hogy Jürgen kb. 5-től 11-ig folyamatosan futkos, csapol, kimér, de hát semmit se adnak ingyen. 

Mivel elég jó huzata van a csapatnak, napi 10-14 üveg bor kipörög, mellette persze nem kevés sör, a gyerekek üdítői igazából nem is számottevő. Viszont ebből kifolyólag a télre tervezett borkészleteink erősen a végéhez közelednek (illetve várhatóan holnapra elfogy a kimért bor, amit aztán üvegessel tudunk pótolni még hétvégéig), valamint mivel a múlt heti csapat se volt ellene az esti iszogatásnak, ők meg a pálinkakészleteinket "rabolták le", így szegény Nóriék szombaton a csomagtartójuk egy jó részét a mi pálinkánknak, borunknak, kolbászunknak kell, hogy áldozzák. 

Szerencsére a jó fogyasztás mellett nagyon kedvesek is ezek az emberek, igazán szerencsénk van velük, derűsek, és mindent jól vesznek, így könnyűvé teszik ezt az amúgy elég fárasztó hetet. Bennem sokszor felidézik a régi családi síelések emlékét, mivel anno mi is ilyen nagy, sok családból álló társasággal jártunk síelni, irigykedem, amikor reggel látom együtt indulni őket a parkolóból, ahogy bevárják egymást, megy a nagy tapsolás, amikor az utolsó család is végre leér, és indulhatnak együtt a pályára, este ahogy a vacsinál bandáznak, dumálnak, elvannak. Jók ezek az élmények, és jó, hogy bár nem is a saját síelésünk ez, mégis valamilyen módon a részesei lehetünk.

Az előző heti társaság esetében megint ledöbbentem, hogy mennyire más adott szakmához kapcsolódóan az életszínvonal otthon és pl. Németországban. A 16 fős társaság egy munkáscsapat volt, pék, asztalos, szerelő voltak a családfenntartók. Láthatóan gond nélkül megtehették, hogy a téli időszak legdrágábbjában utazzanak, és emellé még nem kevés pénzt italra is költsenek. És ezzel párhuzamosan tökéletesen tudtak viselkedni, kedvesek és tiszták voltak. Az egy más kérdés, hogy úgy beszéltek németül, amiből én kb. semmit se értettem, és Jürgennek is nagyon kellett figyelnie. Viszont elgondolkodtató, hogy otthon egy pék/asztalos/szerelő család mikor tudhat eljönni Tirolba, mikor tud ott gond nélkül jó sokat költeni és nem megvonni magától semmit. 

Szombaton érkeznek Nóriék, Milánék és Csucsuék, amit nagyon-nagyon várunk, remek jó lesz bandázni kicsit. Ami szintén külön öröm, hogy jövő hétre rajtuk kívül két olyan családra számítunk, akik már tavaly is itt voltak, kedvesek, és azért jönnek vissza, mert jól érezték itt magukat, mindig jó visszatérőket itt üdvözölni. 

Szerencsére a márciusi időszak is elkezdett kicsit jobban mozogni, bár hatalmas foglalási láz azért nincsen, de Jürgen összerakott egy-két akciós csomagot, és azokra folyamatosan érkeznek az ajánlatkérések, és szerencsére 1-2 hosszúhétvégés, 4-5 éjszakás foglalás be is esett az elmúlt napokban, így egy kicsit nyugodtabbak vagyunk. Illetve ez a téma inkább Jürget feszítette, ami persze érthető, hisz az Ő munkájának egy nagy részét képezi a foglalások megnyerése, és rosszul érintette, hogy a március ennyire nem megy. Persze én is szívesen láttam volna több foglalást, de valahogy úgy vagyok vele, alakulni fog a dolog, szerintem a márciusi időszak már sokkal impulzívabb, többen foglalnak nagyon rövid távon, és nagyban függ majd az időtől, hómennyiségől. Reméljük, alakulnak még azért ott a foglalások, mert szerencsére eddig a mostani tél nagyon magasan túltejesített a tavalyihoz képest, azonban akkor meg elég jól sikerült a márciusunk és a húsvétunk, szóval jó lenne, ha az ideit is sikerülne szintre hozni legalább, hogy egy gyengébb hónap ne vigye el a mostanáig megkeresett extrákat. 

Isten és az Ő állatkertje

Azzal együtt, hogy Jürgen nem szereti a sztereotípiagyártást, és a rasszizmus egy korai lépcsőjének tartja, ittlétünk alatt igen is kirajzolódnak a nemzeti sajátosságok. Például, hogy a hollandok reggel szigorúan müzlit, joghurtot, sajtot és barnakenyeret esznek, míg a magyarok felvágottat felvágottal. Persze van kivétel, mint mindig, de azért a nagyszámok törvénye itt is működik.

Az étkezési szokásokon túl a viselkedések alapján is látható néhány különbözőség a nemzetek között, és sajnos sok esetben a magyarok stílusában lehet inkább kivetnivalót találni. Sokszor hangzik el a szánkból, hogy már megint így vagy úgy viselkedik az adott magyar család/társaság, amit gyakran félve mondok az otthoniaknak, mert nem szeretném, ha az a kép alakulna ki rólunk, hogy na máfél éve kijöttünk, aztán már köpködjük a mieinket. Viszont tény, hogy vannak bizonyos megnyilvánulások, amiket (eddig) csak a magyar vendégek engedtek meg maguknak velünk szemben. Az összes "remek" megnyilvánulást egy múlt heti vendégnek sikerült prezentálnia:

Konstantin névre hallgató úr által vezetett 12 fős társaság érkezett múlt szombaton hozzánk. 3 család 20 év körüli gyerekekkel. Nagy hanggal és jókedvvel érkeztek, rögtön ment a spannolás, tegeződjünk, mert milyen jó ez így, van e jófajta pálinkánk, adjuk gyorsan stb. A vacsora végeztével már megvolt a kellő hangulat, a menet közben érkező, számukra vadidegen embereket is elkezdték italokra meghivni, és az este végén Konstantint csak nehezen tudták felkísérni a barátai a szobájukba. Említették is, hogy nem szokott inni, így másnap lesz baja.

Reggel elég csendes volt a másnapos társaság, de nem sok vizet zavarta. Aztán este elkezdődött a "móka". Konstantin a vacsorához leérkezve rendkívül intelligens stílusban az étterem közepén jó hangosan jelezte Jürgennek, hogy hideg vízben kellett fürödniük, és ők ebből nem kérnek....Jürgen természetesen elnézést kért, és mondta, hogy biztosan nem fogyott el a melegvíz, 500 literes tartályban folyamatosan 60-70 fokos víz van, és még sose volt olyan, hogy elfogyott volna, vagy akár csak csökkent volna a hőmérséklet benne. Annyi, hogy egyszerre sok ember fürdik vacsora előtt + megy ezerrel a fűtés, így egyszerre sok helyre kell a rendszernek vinnie a melegvizet, így például a második emeletre (ahol ők laktak) lassabban ér fel, de ha kinyitják a csapot, és várnak pár percet, rendben lesz minden. Konstantin jelezte, hogy nekik is van otthon csapjuk, így tudja hogy kell használni (no comment).

Ezt az incidenst követően Konstantin végigduzzogta a vacsorát, karbatett kézzel ült, és kb. nem szólt senkihez semmit. Azt gondoltuk, ez a vízkérdés másnapra elmúlik nála, azonban reggel köszönni se volt hajlandó Jürgennek, és a vacsoránál is hasonlóan viselkedett, majd amint végzett, felment a szobájába, holott
a többiek  még lent maradtak iszogatni kicsit.

A következő reggelen szimpatikusságát ismét megmutatta: amikor az egész csapata leérkezett, megkérdezte tőlem, hogy van e rántotta. Mondom igen, felár ellenében tudunk készíteni rántottát. Erre hatalmas pofavágás, és újabb kérdés: és ez a reggeli minden nap?!?!? Mondom, igen. Erre ő: semmi virsli, csak ennyi?! Mondom, igen, majd otthagytam. A többiek békésen ettek, ő meg állt fölöttük, és nyomatta a dumát: ez nem igaz, folyamatosan fogynak el a tálcákról a dolgok, és akkor viszik be a tálcákat a konyhára kicserélni! Nem akartam belefolyni a "beszélgetésbe", de azért szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mégis mondja már meg, hol lehet olyan varázstálcákat kapni, amire folyamatosan visszatermelődnek a leszedett sajtok, felvágottak.

Viselkedése egész hét alatt semmit se változott, egyszer-kétszer próbáltam kérdezni, milyen volt a síelés és hasonlók, de kb. a laptopjáról se volt hajlandó felnézni, így nem eröltettem a dolgot. Érezhetően a saját barátai is örültek, ha nem volt körülöttük, a vacsorákat követően, miután felment a szobájába, a többiek még szívesen lent maradtak sörözni kicsit, és az étterem alaphangulata is sokat javult távozásával. Az utolsó napokban már a barátai is tettek egymás között vagy akár Jürgennek is megjegyzést rá, miszerint milyen gyerekesen viselkedik illetve mennyire nehéz eset. Élettársa pedig hiperkedves volt, láthatóan igyekezett kompenzálni a csávó parasztságát, és sokszor elnézéstkérően mosolygott ránk.

Az első napokban még eléggé kihozott minket a sodrunkból, de aztán amikor láttuk, hogy igazából a célja csak az, hogy felhúzzuk magunkat, és kiprovokáljon belőlünk egy rászólást, hogy akkor aztán mondhassa, na milyen parasztok vagyunk, kicsit lehiggadtunk, és a legjobb fegyvert használtuk ellene: mindenre extra kedvesen reagáltunk (még akkor is, amikor reggel lehozott magával saját készítéső sült virslijét), hatalmasakat köszöntünk, mosolyogtunk, és nem vettük észre a fancsali ábrázatát. Láthatóan ez eléggé zavarta, de hát így járt :) Persze azért a beszólásai elég bicskanyitogatóak voltak, de ilyenkor általában Dávid után szabadon csak annyit mondtunk egymás között: Legyen ez a kisemberek nagy napja :)

Egyébként sokat beszélgettünk Jürgennel arról, mi lehet az oka, hogy a magyar vendégek esetében szaladtunk eddig jobban bele olyan helyzetekbe, hogy követelőznek, panaszkodnak, nagyobbak az elvárásaik. Konstantinékkal egyidőben volt itt egy kedves német úr, akinek Jürgen mesélte a vízproblémát. Erre az öreg úr annyit reagált, hogy nem érti, ő 25 éve Niederthaiba jár, pár évvel ezelőtt egy ilyen típusú, ilyen árszínvonalú panzióban, mint a miénk még simán azt mondták, hogy melegvíz csak este 6 és 9 között van, nem fűtik egész nap a tartályt, és ez teljesen normális volt.

Mi arra jutottunk, hogy három oka lehet annak, hogy a magyarok igen is kritikusabbak, kötekedőbbek, ha utaznak:

Egyrészt a szüleink korosztálya még nem abba született, hogy gyerekkoruktól kezdbe utaztak, a külföldi nyaralásokat csak felnőttként tapasztalták meg, így a hogyan viselkedünk külföldön, egy ilyen vagy egy olyan szálláshelyen mi várható el a pénzünkért, nem egy gyerekkortól való folyamatos tanulás eredménye, hanem felnőttként belecsöppentek ilyen helyzetekbe. Természetesen az intelligensebbje felnőttként is tudott alkalmazkodni az új helyzetekhez, és felismerte a különbségeket, de tény, hogy sokan nem, így nem érzik, hol mi az elvárható, hol hogyan is kell viselkedni.

A másik ok szerintünk a bérekben való különbség lehet: egy családi síelésnél a szállás egy átlagkereső magyar család esetében a család éves költségvetésének kb. 2 havi teljes bevételét elviheti, míg egy német családnál az egyik félnek az egyhavi kb. minimálbérét. Nyilván máshogy veszi az ember, ha ekkora költséggel jár egy üdülés számára, így azt mondja, ha ennyit költök, akkor ezt meg azt várom el. Nem nézi, hogy ezért a pénzért adott szinvonalat tud megfizetni, és ha ő rántottát meg sült virsilt akar minden reggel, akkor ennek a dupláját kell fizetnie 4 csillagos szállodában.

A harmadik ok pedig szerintünk (illetve Apukám szerint) az, hogy magyarok vagyunk, így valószínű többet megengednek maguknak velünk szemben, mint mondjuk egy helyivel szemben tennék, már csak azért is, mert így az anyanyelvén tudja lökni a dumát.

Természetesen a fent leírtak nem igazak mindenkire, volt több kifejezetten kedves, jóindulatú, jól fogyasztó és problémamentes magyar vendégünk is, de sajnos tény, hogy ilyen jelletű megnyilvánulásokat eddig csak magyarok engedtek meg maguknak, és a nálunk lévők nagyobb aránya.

Igyekszünk nem túlreagálni az ilyen helyzeteket, azzal együtt, hogy iszonyú bosszantó az ilyen viselkedés, és természetesen érzekenyen érint minket, ha azt fikázza valaki, amibe mi bazi sok energiát beleteszünk, de hát ez van. A múlt hetünk ennek megfelelően pszichésen szerintem nagyon lefárasztott minket, így ez a hét, amikor is német kisgyerekes családok vannak, akik este hamar visszavonulnak, és nem sok vizet zavarnak, igazán jókor jött. Talán most fel tudunk készülni a következő két hetes teltházas menetre. Aztán jönnek a barátok, oooo jeee :)

Egy kis nyugi

Szombaton elmentek a 4 hét teltházas menet utolsó vendégei, és új vendégekre csak hétfőn számítottunk. Mesébe illő érzés volt, hogy vasárnap és hétfőn nem kellett reggeliztetni, hogy szombat és vasárnap főzni se kelettl, és hogy a teendőinket úgy oszthattuk be, ahogy tetszik, a lényeg, hogy elkészüljünk a tervezett dolgokkal, de nincs semmi időponthoz kötve.

A 4. heti teltházas hétben két nagy társaság volt a házban, az egyik egy kedves, 5 családból álló magyar csoport volt, a másik egy részben erdélyi magyar, részben szeged környéki kis faluból való csoport volt. Az utóbbi kicsit furcsa volt, a saját ital behozatala természetesen állanódan porondon volt, hiába kértük, hogy ezt ne csinálják, valahogy nem ment át az üzenet...a szelektív hulladékgyűjtés is nehéznek bizonyult, sebaj, kiválogattuk mi...viszont az egyik srác elhagyta a sípályán a szobakulcsát, ami csak azért gond, mert ezek speckó kulcsok sorszámmal meg egyedi gyártással, hogy ne lehessen bárhol lemásoltatni őket. Nyilván, mivel a szobák kulcsai nyitják a ház ajtaját, sítárolót is, így nem mindegy, hogy egy itt megszálló vendég elviszi e lemásoltatni a kulcsot, és pár hét múlva visszatér e kipakolni a házat vagy sem. Na szóval a kulcs elhagyása után hívtuk Gerhardot, hogy mennyi is az annyi, és kiderült, hogy a kulcs + a tartó + a szállítás kb. 68 euro lesz...nyilván nem voltak boldogok a hírtől, és mikor már fizetniük kellett volna, nagyon zsizsegtek itt a hallban, nézték a laptopokat, szóval sejtettem, hogy valamit nagyon szerveznek. Egyszer csak odahívott a csoport vezetője, hogy hát van egy kis gond, mert ők rákerestek egy kulcsos honlapjára, és Romániában pl. ezt 10 euroért megcsinálnák, és nincs olyan, hogy egyedi gyártású kulcs, bármilyen kulcsot bárhol le lehet másoltatni....egy kb. 20 perces civakodás után, amikor is igyekeztem jelezni, hogy én is tudnék olcsóbb kulcsost Magyarországon, Kínában meg még olcsóbbat, illetve, hogy ne hasonlítsuk már össze a román és az osztrák árakat, végül sikerült meggyőzni őket, vagyis inkább egyértelművé tenni, hogy el fogjuk küldeni a számlát utólag, nem ezen kívánunk nyerészkedni, de azt ők se gondolhatják, hogy mi fogjuk kifizetni azt, hogy valaki nem volt képes vigyázni egy kulcsra. Az emberek furák, ez ismét beigazolódott.

Szóval a vendégek távozása után szombaton Jürgennel nagy antennaszerelésbe kezdtünk, mert most épp az internetet próbáljuk (vagyis inkább Jürgen) beizzítani műholdon keresztül, Dóri rendezte a szobákat hétfőre, viszont este mindneki kimenős volt, nyugiban megvacsiztunk együtt, és lementünk a bárba GH-zni. Igazán remek volt kicsit lazulni megint. A vasárnap is nyugisan indult, aztán a nap nagyrészét gép előtt töltöttük, de jó volt, hogy utol tudtuk érni magunkat több területen, és az étkezések ismét kényelmesen teltek, apró örömök az életben.

Hétfőn érkezett két amerikai család és egy magyar házaspár, holnap érkezik Jürgen volt főnöke, és szombattól újra majdnem tele a ház, szóval most ez a pár napunk van rá, hogy kicsit többet pihenjünk, illetve, hogy felkészüljünk az újabb nagyobb menetre. 20 kg csirkemell már a konyhában vár, hogy szétporciózzam, csütörtökön megyünk nagybevásárolni, ott van még az anetenna projekt Jürgennek és a könyvelés leadása. Szóval unatkozás nincsen, de az, hogy csak tizennéhány ember van a házban már-már szórakozásnak és kikapcsolódásnak tűnik :)

Új év kezdődött

A karácsonyi és szilveszteri hét izgalmai után egy kicsit könnyebb időszak érkezett el számunkra. Bár janáur 5-én ismét teltházas váltás volt, sikerült nagyon jól pörgetnünk a takarítást, illetve mivel volt néhány vendég, akik már hajnalban elindultak, Dórival jó korán el tudtuk kezdeni a takarítást, és Jürgen is gyorsabban tudott végezni a reggeliztetéssel. Így 2-re már kész is voltunk, és egy órás pihenő, reggelizés, kávézás járt a csapatnak.

A vacsora rendben ment, bár eztúttal aztán végképp sok vendég érkezett a vacsora közben, volt futkosás szegény Jürgennek.

A most ittlévő vendégek egészen mások, mint a karácsonyi-szilveszteri társaság: mivel ez már egy olcsóbb időszak, illetve néhány szobát plusz kedvezménnyel adtunk, hogy meg tudjunk jól telni, a vendégkörön illetve a fogyasztásukon azért ez nagyban meglátszik. A vacsora alatt néhány vendég inkább nem kér inni semmit, és próbálkozás is volt saját ital behozatalán: a 3. este az egyik vendég, aki előtte egy este se kér még csak egy pohár vizet se magának, mikor Jürgen kérdezte, hozhat e valamit inni, jelezte, hogy nem kér semmit, ellenben van neki valamilye, ahhoz kérne három poharat maguknak és persze egyet Jürgennek, majd elővett egy pezsgőt az asztal alól. Valamiért a vendégek úgy érzik, ha minket is megpróbálnak megkínálni a saját, behozott italukkal, azzal legitimizálják az akciót....Jürgen nem vette ezt túl jó néven, így illedelmesen, de megkérte az urat, hogy a saját italát a szobájában fogyassza el. A pasas teljesen megsértődött, egész vacsora alatt karbatett kézzel ült, és vágta az arcokat. A vacsora végén odament Jürgenhez a pultnál, és jelezte, hogy gratulál, Jürgen teljesen elrontotta az ő névnapját, és vele ilyen még sose fordult elő. Jürgen igyekezett elmodnani, hogy egyrészt ez egy étterem, másrészt pedig ha bejön ide egy ellenőr, és kéri, hogy igazoljuk a kint lévő italok származását, és az ő itala esetében ezt nem tudjuk megtenni, akkor megbűntet minket, de láthatóan nem érdekelte, kiviharzott az étteremből. Másnap a reggelinél köszönni se volt hajlandó, de mostanra kicsit felengedett ismét. Igazából ezeken a helyzeteken már nem akadunk ki úgy, mint az elején, inkább csak megdöbbent minket, milyen pofátlanok is tudnak lenni az emberek néha.

Az elmúlt néhány napunkat kicsit izgalmasabbá tette a bérleti szerződésünkben lévő határidő, miszerint 10-ig kellett nyilatkoznunk nekünk és Gerhardnak arról, hogy maradnánk, és Ő ezt szívesen vesz e vagy sem. Hétfőn átmentünk hozzá, és bár tudtuk, hogy nagyon reméli, a vételi szándékunkat fogjuk jelezni, azt is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy másfél év után kicsi az esélye, hogy előállunk ezzel a dologgal. Szerencsére nem lepődött meg, hogy a tovább-bérlést jeleztük neki, és pozitívan reagált, aminek nagyon örültünk. Bár még a szerződésmódosítást nem írtuk alá, Jürgen átvitt neki egy papírt, amiben írásban is ott van, hogy határidő előtt jeleztük a tovább-bérlést, és Ő ezt el is fogadta, így reméljük, hogy már nem lesz variálás.

A hétfői találkozót követően a bank is telefonált, és elmondta, hogy korai még hitelről beszélni, viszont segítőkészen megadott értékeket, miket is kellene nagyságrendileg elérnünk ahhoz, hogy érdemben beszélhessünk hitelfelvételről. Elég magas számok pörögtek, viszont azt is láttuk, nem lehetetlen a dolog, és ha nem is holnap, de reményeink szerint 1-2 év múlva elérhetjük azokat az eredményeket, ami ahhoz kell, hogy hitelfelvételről komolyabban gondolkozhassunk.

Mikor Jürgen szüleinek meséltünk arról, hogy a vétel most még nem opció, ők feszegették, hogy azért kérdezzünk rá a Gerhardnál, eladná e nekünk olcsóbban a házat vagy sem, mert ha nem, akkor miért ölünk most bele még időt, hogy itt dolgozunk kvázi a semmiért. Igyekeztünk elmagyarázni nekik, hogy most nincs miért a házról alkudozni, hiába adná el nekünk a Gerhard féláron a házat, azt se tudnánk most megfinanszírozni, és attól még, hogy nem tudnánk megvenni a házat 2 év múlva se, mert Gerhard nem engedne az árból, akkor is most van itt az ideje, hogy pénzt keressünk. Most fordultunk át először abba, hogy látjuk, már nem befele tesszük a pénzt, hanem esetleg mi is tudunk keresni, mostanra van már néhány vendégünk, akik kezdenek visszajönni, tehát a befeketett munka most tud elkezdeni hasznot hozni, így teljesen értelmetlen lenne elmenni egy új helyre, és ott mindent a 0-ról kezdeni.

Itt tart most az éltünk, és a szerződés hosszabbításával a tudat, hogy 2014. nyaráig itt leszünk új helyzetet teremtett a számunkra, amivel a 2013-as évet még nagyobb izgalommal várjuk :)

Mélyvíz

A karácsonyi teltházas hét előtti héten szerencsére mi már fél házra voltunk telve, azonban mivel ezek a vendégek csak reggeli ellátást kértek, így Dóri megérkezése óta nem vacsoráztattunk együtt. Ezt persze az adott héten nem bántuk, mivel tudtuk, hogy december 22-től 4 hétig tele lesz a ház, és Dórinak se lesz így szabadnapja, igyekeztünk ezen a héten kevesebb munkát adni Neki, hogy mielőbb befejezze a napját, és rá tudjon Ő is pihenni a hosszú és fárasztó időszakra.

Ezt azonban az első teltházas vacsorás estéknél végül mégis bántuk, mert nagyon éles volt a váltás, a nyugalmas, főzésmentes napok után mélyvíznek bizonyolt a hirtelen 30 főre való főzés. Dórival nyáron nem volt teltházas vacsink, így még nem tudta, hogy is mennek a dolgok ilyenkor, mit várunk tőle, és a mi hibánk volt, hogy az első esti vacsora előtt nem szántunk rá fél órát, hogy átbeszéljük a teendőket. Merthogy ha megy a vacsora, én fél szavakkal vetem oda, mit kérek, Jürgen futkos, és Ő se fejti ki hosszan, mit is szeretne. Szóval elég kaotikus volt az első vacsora, bár szeritnem ebből a vendégek nem érzékeltek semmit (legalábbis remélem), csak nekünk volt elég stresszes így belülről.

A következő esti vacsorát nehezítette, hogy bevállaltunk egy 15 fős külső társaságot, így nyilván a főzés mennyisége, a futkosás és a vacsora utáni pakolás is jelentősen megnövekedett. Viszont itt már sokkal jobban ment az összmunka, csak bazira elfáradtunk az este végére.

A következő néhány nap nagyon gyorsan telt, a külsős társaság még egyszer nálunk vacsorázott, így a fáradtságunk csak nőtt, aminek köszönhetően nekem sikerült is egy jó kis hullámvölgybe kerülnöm, ami kimerült abban, hogy mikor felértünk este a szobánkba elkezdtem sápitozni Jürgennek, hogy hogy fog ez menni, hogy fogjuk ezt bírni, mi lesz a váltáskor és hasonlók. Nem voltam túl pozitív, de Jürgen határozott rámszólása és egy jó kis alvás helyre is billentett. No meg az, hogy az első teltház vált teltházat élményünk jól sikerült: Dórival már reggeltől takarítottuk a szobákat, Jürgen a reggelit pörgette, és amint minden vendég elment, jött is utánunk, hogy segítsen takarítani. Déltől már szép sorban érkeztek a vendégek, mert a hollandok állanódan éjszaka utaznak, így már jó korán ideért néhány család, közben ezerrel ment a takarítás, mosás, teregetés, hogy minden szépen meglegyen. Fél 3-ra végeztünk is, így volt fél órája mindenkinek szusszanni, aztán kezdtük a főzést Dórival, Jürgen pakolta lent az éttermet még, és fogadta a vendégeket.

A vacsora jó húzós volt, érkezés napján mindig nehéz, mert akik már korábban megérkeznek napközben, azok már 6-kor az étteremben toporognak, a később érkezők meg naná, hogy akkor érkeznek, amikor zajlik épp a vacsora, így Jürgennek a felszolgálás mellett még az új vendégek szobáját is mutogatni kell.

A vasárnapot és a hétfőt nehezítette a szilveszteri nagy vacsorára való készülés, hisz 4 fogásos vacsorát és éjfeli menüt kellett készíteni, így két napig kb. folyamatosan főztem, de szerencsére jól elkészültünk mindennel, és jól sikerült a szilveszter este.

Ami újdonság volt számunkra, hogy éjfélkor hatalmas tüzijáték volt a faluban, minden hoteltől, magánháztól lőtték fel a kütyüket, nem tudjuk, tavaly hogy maradtunk le róla. Viszont most mi is kimentünk a vendégeinkkel együtt, és nagyon szép volt az egész. Jó volt amúgy, hogy minden vendég nagyon kedvesen koccintott, BUÉK-olt velünk is, igazán családias volt a hangulat. Ami még karácsony előtt nagyon jóleső volt, hogy több korábbi vendégünk írt emailt boldog karácsonnyal, küldtek fotókat, és Diana-ék, akik a szilveszteri hétre jöttek, és így már negyedszerre voltak nálunk, hoztak kettőnkek karácsonyi ajándékot és nekem szülinapit is.

A karácsonyunk egyébként a sok munkával együtt is jó volt, túl sok karácsonyozás nem volt, de volt szép fánk, finom vacsoránk este jó későn Dórival együtt, és egy gyors ajándékozásunk a szobánkban, amikor már túl voltunk a napon.