Ma aláírtuk első cégünk alapításának papírjait! Persze nem volt ez olyan egyszerű, Bécsbe rohangáltunk egyeztetni, átbeszélni, ami mindkettőnk számára fárasztó és megterhelő volt. De mindegy, itt ülünk, és aláírunk :)
Furcsa, hogy cégünk lett, hogy minket kérdez az ügyvéd, akkor így vagy úgy jó-e nekünk? Mindketten aláírhassunk? 50-50%? Ki a "führer"? Ezekre nekünk kellene válaszolni?! Hiába élünk már jó pár éve felnőtt, önálló életet, mégis így az ügyvédnél ülve olyan kicsinek érzem magunkat, és meglep, hogy a választ tőlem is várják.
2011. április 19., kedd
2011. április 16., szombat
Szerződünk vagy nem?!
Az elmúlt hetek a cég alapításán túl (mivel az most már ment magától, csak a cégbírósági bejegyzésre vártunk, sok dolgunk nem volt vele) a bérleti szerződés módosításaival teltek. Szép procedúra volt, ügyvéd átnézte a korábbi szerződést, elmondtuk, hogy mi mit szeretnénk a saját magunk védelmében a miénkbe beletenni, ezt az ügyvéd megírta, küldte nekünk, mi a Gerhardnak, Gerhard küldte a bankjának, jöttek a válaszok, újra ügyvéd, módosítás, alkudozás, jó ezt elengedjük, de ehhez ragaszkodunk.....Eddig ez egész gördülékenyen ment, és mostanra már csak néhány "apróság" maradt: pontos bérleti díj összege és a kezdés ideje. És Gerhard az istennek nem válaszol.....lassan két hete....ez már megint micsoda?! Kivár? Van más potenciális bérlő/vevő, és húzza az időt?! Mi folyik itt?!
Jürgen tiszta ideg, borzalmas ez a bizonytalanság....előálltam hát egy remek ötlettel: ezt így nem lehet, ezeket a kérdéseket úgy se lehet emailen keresztül megbeszélni, hétvégén üljünk be az autóba, és menjünk ki hozzájuk. Jürgent se kellett győzködni szerencsére, megírta nekik gyorsan, hogy szombat késő délután ott leszünk átbeszélni a dolgokat.
Jürgennek már annyira tele volt a hócipője mindennel, és annyira menni akart, hogy kiutazásunk előtt felmondott a munkahelyén. Azt mondta, ha nem is tudunk megegyezni, akkor se akar már maradni...Közben nekem megszűnt a munkahelyem, így láthatóan most egy lapra tettünk fel mindent.
Reménnyel telve utaztunk kifele, bíztunk benne, hogy ezt a néhány kérdést könnyedén meg tudjuk beszélni, és pont kerülhet a szerződésünk végére. Persze itt nekem volt a könnyebb dolgom, mivel németül még mindig nem beszéltem, mi több, még el se kezdtem tanulni, így a tárgyalás teljes egésze Jürgenre hárult.
Kedvesen fogadtan minket, átmentünk körülnézni a Trofanaba, aztán elvittek minket vacsizni. Kellemes családi vacsora, de jó lenne már a lényegről beszélni. Hozzájuk visszaérve szóltnak, leteszik a gyerekeket, addig üljünk le nyugodtan az étteremben, aztán átbeszéljük a szerződés kérdéses pontjait.
Jürgennek vadul duruzsoltam, mire mit kellene mondania, türelmesen hallgatott, nem hoztam ki a sodrából :) És valóban, így minden könnyebb, sikerült helyre tenni a dolgokat, megegyezni úgy, hogy mi is és ők is úgy érezzék kaptak is és adtak is. Megegyeztünk! :)
A szobánkba felfele menet nem néztem hátra Jürgenre, szedtem a lábam, hogy mielőbb ketten lehessünk. Az ajtónkhoz közeledve éreztem, egyre nagyobb a mosoly az arcomon, és jobban ver a szívem. Beléptünk a szobába, és hülye vigyorral csak néztünk egymásra: akkor most kibéreltük a Trofanat?! A boldogság és az igalom érzésével feküdtünk le, és tudtuk, hogy utunk egy nagyon fontos pontjához értünk.
Jürgen tiszta ideg, borzalmas ez a bizonytalanság....előálltam hát egy remek ötlettel: ezt így nem lehet, ezeket a kérdéseket úgy se lehet emailen keresztül megbeszélni, hétvégén üljünk be az autóba, és menjünk ki hozzájuk. Jürgent se kellett győzködni szerencsére, megírta nekik gyorsan, hogy szombat késő délután ott leszünk átbeszélni a dolgokat.
Jürgennek már annyira tele volt a hócipője mindennel, és annyira menni akart, hogy kiutazásunk előtt felmondott a munkahelyén. Azt mondta, ha nem is tudunk megegyezni, akkor se akar már maradni...Közben nekem megszűnt a munkahelyem, így láthatóan most egy lapra tettünk fel mindent.
Reménnyel telve utaztunk kifele, bíztunk benne, hogy ezt a néhány kérdést könnyedén meg tudjuk beszélni, és pont kerülhet a szerződésünk végére. Persze itt nekem volt a könnyebb dolgom, mivel németül még mindig nem beszéltem, mi több, még el se kezdtem tanulni, így a tárgyalás teljes egésze Jürgenre hárult.
Kedvesen fogadtan minket, átmentünk körülnézni a Trofanaba, aztán elvittek minket vacsizni. Kellemes családi vacsora, de jó lenne már a lényegről beszélni. Hozzájuk visszaérve szóltnak, leteszik a gyerekeket, addig üljünk le nyugodtan az étteremben, aztán átbeszéljük a szerződés kérdéses pontjait.
Jürgennek vadul duruzsoltam, mire mit kellene mondania, türelmesen hallgatott, nem hoztam ki a sodrából :) És valóban, így minden könnyebb, sikerült helyre tenni a dolgokat, megegyezni úgy, hogy mi is és ők is úgy érezzék kaptak is és adtak is. Megegyeztünk! :)
A szobánkba felfele menet nem néztem hátra Jürgenre, szedtem a lábam, hogy mielőbb ketten lehessünk. Az ajtónkhoz közeledve éreztem, egyre nagyobb a mosoly az arcomon, és jobban ver a szívem. Beléptünk a szobába, és hülye vigyorral csak néztünk egymásra: akkor most kibéreltük a Trofanat?! A boldogság és az igalom érzésével feküdtünk le, és tudtuk, hogy utunk egy nagyon fontos pontjához értünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)