Az elmúlt néhány hónapban a sok pihenés, tevés-vevés közepette időnk egy nagy részét a hogyan tovább kérdéskör elemzésével, átbeszélésével, intézésével töltöttük. Mivel igen sokrétű a kérdés, jutottunk is valahova, meg nem is.
Augusztus elején felkértünk egy értékbecslőt, hogy készítsen egy részletes értékbecslést a házra, hogy mind számunkra, mind a Gerhard és a bankja számára kiderüljön, mennyit is ér a Trofana. Természetesen reméltük, hogy az érték alacsonyabb lesz, mint amire a Gerhardék tartják a házat, de mi se számítottunk rá, hogy a tervezett vételár 1/3-e a ház jelenlegi forgalmi értéke. Az értékbecslő magyarázata alapján (ami amúgy tökre logikus) egy üzleti vállalkozáshoz kapcsolódó ingatlant nem mint épületet kell felértékelni, azaz nem azt kell kiszámolni, mennyibe kerülne ma megépíteni, és levonni a ház korát belőle, hanem azt kell kiszámítani, ebben az épületben éves szinten mennyi forgalmat lehet kitermelni, és azt felszorozni az épület várt élettartamával. Nyilván azt, hogy mennyi forgalom hozható ki a házból, befolyásolja a ház állapota, felszereltsége és elhelyezkedése is.
Azzal együtt, hogy ez az alacsony ár igazából semmit se befolyásolt, azért nyilván nagyon örültünk, és gyorsan fel is kerestük a SparKasse-t, hogy megkérjük őket, számoljanak nekünk egy hitellehetőséget ezen a vételáron + felújítási hitellel is, merthogy a házra nagyon ráfér a felújítás. A válaszra kb. két hetet kellett várjunk szeptember végén, október elején, ami nem volt olyan kellemes. Végül azt a választ kaptuk (és ez is tök logikus így utólag), hogy hitelt nem adnának a ház felújítására, mivel a háznak olyan alapvető felújítási munkálatokra van szüksége (tető, korlát stb.), amik nem javítanák a ház forgalomképességét, tehát kvázi a ház értéke nem növekedne, így nem lenne fedezet arra a hitelre. Mivel mi egy ilyen kombinált hitelhez kértünk elbírálást, ezért nem is ment tovább az ügy, és végül nem akartuk, hogy jó, akkor csak a vételre mondjaank valamit.
Ezzel párhuzamosan felkerestük a Raiffeisent is, ahol Gerhard hitele is van, de ahogy az várható is volt, ők azonnal mondták, előbb egyezzünk meg a vételárról a tulajjal, aztán menjünk vissza hozzájuk.
Így mielőtt hazaindultunk volna, áthívtuk a Gerhardot, elmondtuk neki, hogy mivel a ház állapota rohamosan romlik, és Ő nem költ rá semmit, ezért továbbbérelni tuti nem fogjuk júni 30. után. Egyúttal megmutattuk neki az értékbecslést, és megmondtuk, ennél nyilván nem fogunk többet fizetni. Természetesen bazira meglepődött, nézegette vadul a számokat, de nem nagyon reagált rá semmit azon túl, hogy küldjük át elektronikusan is, neki ezt úgyis a bankjának kell továbbítania, mert a döntés ott születik meg. Persze jött még a duma, hogy ha Oscar megtudja, hogy mi nem akarjuk megvenni, akkor holnapután átjön, és zsebből kifizeti a földszintet, de természetesen mi ezekre a sztorikra nem reagáltunk semmit. A banktól persze azóta sincs semmi hír, Gerhardot ismerve tavasznál előbb nem fog foglalkozni ezzel a kérdéssel.
Otthonlétünk alatt tevőlegesen nem történt semmi az itteni jövőnket illetően, de persze nagyon sokat beszélgettünk róla, kit, mit, hogyan és hol szeretne. Sok az irány, ami felé el lehetne mozdulni, és mindegyik mellett van pro és kontra érv is természetesen. Az, hogy külföld vagy otthon hol egyikünkben hol másikunkban erősödik fel, és nagyon nehéz kiszűrni, mennyi az érzelmi és mennyi a racionális érv mögötte. Otthonlétünk alatt Jürgen agyalt többet azon, mit lehetne otthon csinálni, nekem akkor ez egyáltalán nem jutott eszembe, és erős ellenérvem volt a hazaköltözéssel szemben, hogy otthon nem nagyon mernék semmilyen vállalkozásba se belekezdeni, mert annyira bizonytalan és gyorsan változó a piaci környezet, állandó a variálás a szabályozásokkal kapcsolatban, és ami nagyon fontos, elképesztő az árérzékenység otthon. És ez nagyon sokat számít, mert látjuk, hogy míg egy német vagy holland vendég nem agonizál az ajánlatokon annyit, nem kérdés, ha itt van, megissza a vacsorához az italát, addig a magyar vendégek kizárólag úgy kérnek ajánlatot, hogy az nagyon kedvező legyen, és nem ritka, hogy inkább csapvizet kérnek a vacsorájukhoz. Nyilván ez anyagi tekintetben is sokat számít, de emelett legalább annyira pszichésen is rányomja az ember hangulatára a bélyegét, mert számomra (Jürgen számára kevésbé) bazi idegesítő, amikor megy a cigánykodás, meg csapvíz kérés, de közben meg megy a janizás a szuper telefonnal meg szuper kocsival. És addig, amíg az itteni biznisz miatt ez a vendégek kevesebb százalékára jellemző, rendben is van, de ha otthon csinálnánk valamit, és a vendégek 95% ezt nyomná, tuti megkattannék tőle.
Aztán karácsony körül nálam volt elég erős az agyalás azon, mit lehetne otthon csinálni mégis, mert milyen jó lenne otthon, de ezt inkább a karácsony "rovására" írom, mert azért számunkra az a legnehezebb időszak honvágyilag, mert imádjuk a karácsonyt, és rossz, hogy abból kimaradunk.
Az elmúlt hónapok segítettek abban is, hogy ne érezzük azt, a Trofanat akarjuk mindenáron, mert látjuk a hibáit, látjuk, mennyi a nehézség a házzal, illetve Jürgen karácsonyi pár napos lebetegedése megmutatta, mekkora nehézséget okoz egyikünk időleges kiesése. Illetve az, hogy ez a tél sajnos egyelőre gyengébben alakul azt a kérdést is felveti, vajon financiálisan mennyi hozható ki a házból, mennyire fér az bele, hogy a közeljövőben már ne mi húzzunk napi 12-16 órát, hanem egyre többmindent tudjuk átandi alkalmazottaknak.
És ez a kérdés ugyan úgy felmerülne egy másik szálloda esetében, tehát ha a Trofana kiesik a képből egyáltalán nem biztos, hogy más szálloda irányában mozdulnánk tovább. Mert azért ez egy 24 órás szolgálat, ahol szezonban nincs szabadnap, tehát család mellett ez csak akkor életképes, ha van akkor a ház, hogy több alkalmazottat elbír, viszont egy nagyobb ház meg számunkra nem megvásárolható, mert annyi pénzünk tuti nem lenne.
És ez a több irányú megközelítés illetve az a tapasztalat, hogy mennyire jó híre van pl. a németek körében a magyar konyhának vitt minket abba az irányba, hogy egyre inkább egy magyaros étterem létrehozásán kezdtünk el gondolkodni. Merthogy az kiderült, hogy tényleg ismerik a magyar konyhát, sőt kifejezetten pozitív képük van róla, és a legelső időktől kezdve tapasztaltuk, hogy azokon a napokon, amikor magyar specialitások vannak, többségében a vendégek azokat választják, és kedvükre valóak az ízek. Szintén erős érv az étterem mellett, hogy azért az már inkább csak egy 12 órás szolgálat lenne, illetve szezonban is mondhatja ott az ember, hogy heti egy nap zárva tart, tehát család és magánélet tekintetében lényegesen barátibb vállalkozás. Viszont ami ellene szól, hogy a számunkra oly fontos vendégekkel való barátságos kapcsolat kialakításában nem egy életképes dolog, hisz egy turisztikai helyen, mint ez, az étterem nem törzsvendégekkel működik, hanem nagyjából naponta kell megkűzdeni a bejövő vendégért, és nincs lehetőség olyan kapcsolat kiépítésére, mint amire egy szálloda esetében, amikor a szállóvendég több napot tölt nálad, és ezáltal több figyelmet tudsz neki szentelni. Nem tudom, mennyire hiányozna (most úgy gondolom, nagyon ) ez nekünk, illetve mennyire lenne terhes számunkra, hogy míg a szállodában a nehezebb eset pár vendéggel is néhány nap után dűlőre szoktunk jutni, addig az étterem esetében ez már egy sokkal nehezebb ügy lenne.
Aztán persze az is felmerült, hogy mi lenne, ha most nincs semmi olyan, amit igazán jónak tartunk, akkor utaznánk kicsit vagy csak otthon hédereznénk egy ideig, de ezen a semmittevős irányon olyan sokat nem agyaltunk még, ezt szerintem nagyban befolyásolnák a családbővüléssel kapcsolatos történések. Mert ha az pozitívan alakulna, valószínű azt mondanánk, jó lenne csinálni valami vállalkozást, mert azért a megélhetés fontosabb lenne, míg ha ott inkább negatív irányban alakulnak a dolgok, lehet azt mondjuk, menjünk el pihenni hosszabban valahova, hátha az segítségünkre lesz.
Ami még szintén felmerült, hogy mivel június végi távozás esetén úgy zárnánk, hogy volt két hónap csak kiadásos időszak, lehet, jobb lenne július-augusztusra hosszabbítani, és úgy elmenni, hogy bevételeink is voltak közvetlenül azelőtt, hogy tovább álltunk. De még ez is nagyon nyitott kérdés, hisz ezt is befolyásolja az étterem, másik panzió, családalapítás kérdése.
Szóval sok a nyitott lehetőség, ami persze tökre jó, hisz bármit választhatunk, ami azt hiszem, sokak számára nem adott, de azért tud is nyomasztani ez a nagy szabad döntés dolog, mert olyan nehéz rájönni, mit is akarunk most igazán, és miről gondojuk azt, hogy x év múlva is ezt fogjuk jónak találni. De ami remek, hogy van még időnk, február vége, március eleje előtt a Trofanaval kapcsolatban végleges döntést nem fogunk hozni, és addig még annyi hatás, annyi változás ér bennünket, hogy remélhetőleg jól fogunk dönteni, amikor itt lesz az ideje.
