Gyors körbevezetés, néhány mondat, majd búcsú, és indulás tovább. Oda voltunk a környékért, a házért, és ahogy haladtunk utunkon tovább, valahogy egyre biztosabban tudtuk, jó lenne nekünk ez a házikó. Az olasz tengerpart felé vettük az irányt egy pár napos kikapcsolódásra, Jürgen vezetett, én meg vadul osztottam-szoroztam, és győzködtük egymást ugyan arról: de jó lenne Niederthaiban élni.
Mire leértünk a tengerpartra már fordultunk is volna vissza, hogy papírozzunk le mindent, nehogy valaki elvigye előlünk a házat. Mivel a tulajtól vártunk egy emailt korábbi bérleti szerződéssel, fotókkal, adatokkal, értelemszerűen kb. 5 percenként néztük meg a telefonunkat, megjött e már az email. Persze semmi. Hívtuk, nem vette fel, küldtünk sms-t, nem válaszolt. Jürgen az "induljunk azonnal, és kérdezzük meg, mi a tök van" irányt képviselte, meglepő módon ezúttal az én szerepem volt a türelemre intés. Izgalmunkat azért nagyban enyhítette a vacsorához elfogyasztott Limoncello, és az amúgy remek hangulat.
Végül megérkezett az email benne az adatokkal, és a vad számolás, tervezés még nagyobb lendületet kapott. Nagyjából másnap már írtuk is a választ, hogy minket mennyire érdekel, és mit és hogyan szeretnénk. Majd Gerhard eltűnt, és semmire se válaszolt. Aztán nagy nehezen pár hét után írt, aztán megint eltűnt. A tűkön ültünk nem fejezi ki eléggé, mennyire meg voltunk őrülve ebben a helyzetben. Tudtuk, hogy mit akarunk, de nagyjából semmi ráhatásunk nem volt, hogy ez meg is történjen, és nem értettük, valamiért kivár a tulaj vagy csak link vagy nem érdekli....így telt el a július és az augusztus.
