Vajon ez itt az utosló nyarunk?

Mivel a bérleti szerződésünk jövő június 30-án lejárt, és nem tudjuk, sikerül e eljutunk oda, hogy ajánlatot tegyünk a házra, illetve ha sikerül is, meg tudunk e egyezni Gerharddal, továbbá, ha a vétel nem jönne össze, tudnánk e Vele olyan egyességre jutni, hogy vállaljunk egy tovább-bérlést, mostanában sokat foglalkoztat a kérdés. vajon itt leszünk e jövő nyáron?

A ház megvétele még nagy kérdés, bár a tél igazán ígéretesen záródott, és a nyarunk is jól alakult eddig, azért van még dolgunk bőven, hogy elérjük azokat a számokat, amiket a bank tavaly előirányozott ahhoz, hogy érdemben beszélhessünk egy hitelről. És még akkor is ott van a nagy kérdés, vajon Gerhard illetve a bankja elfogadná e az ajánlatunkat, vagy jól kinevetnének minket. Ez a kérdés reményeink szerint a téli szezon elindulása előtt ki fog derülni.

Amennyiben a vétel nem tud megvalósulni, nagy kérdés a tovább-bérlés. A ház állapota sajnos folyamatosan romlik, mivel Gerhad már nem akar rá költeni, mi pedig még nem akarunk. Persze Jürgen igyekszik a szezonok között apróbb javításokat megcsinálni (terasz fogázás, szőnyegpadló átmosása stb.), ami nyilván valamilyen szinten javít a dolgokon, de azért nagy csodát így nem lehet csinálni. Jürgen szerint a ház jövő nyárra már nem lesz vállalható állapotban, így tovább-bérlés csak akkor jöhet szóba, ha Gerhard bevállal egy-két felújítási munkálatot (terasz és erkélykorlátok, tetőjavítás a két legfontosabb). Erre viszont elég kicsi esély van, így a jövő nyári ittlétünk elég bizonytalan. Főzés közben, amikor kinézek az ablakon a gleccserre, mindig átjár az érzés, vajon jövő nyáron látom e ezt még. Elég szomorú vagyok miatta, mert nagyon szeretnék jövőre is itt lenni, és ha nagyon sokat foglalkoznék ezzel a kérdéssel, eléggé be tudnék borulni a bizonytalanság miatt. Imádok itt élni, nem tudok betelni a minket körülvevő szépséggel, minden nap más színben pompázik itt a táj. Hiába nem tudunk eljárni sokat, és élvezni az itteni lehetőségeket, már önmagában az, hogy egy ilyen környezet vesz körül, elképesztő boldogsággal tölt el. Nem gondoltam, hogy így fogok tudni kötődni ehhez a helyhez, de Niederthai egyértelműen a szívem csücske lett. Igyekszem nem ezen agyalni, és úgy hozzáállni, bármi is lesz, jó lesz, élvezzük, hogy ez a nyár még itt biztosan a miénk, vár ránk egy téli szezon, aztán meglátjuk, mit hoz az élet. Reméljük, csupa jót :)

Mert főzni még mindig jó

Bár egy évvel ezelőtt írtam már a konyháról és a főzésről, de mivel a szerelem egyre csak nő, muszáj újabb pár sort szentelnem ennek a témának.

Szóval sose gondoltam volna, hogy ennyire nagy szenvedéllyé és élménnyé válhat számomra bármi is, pláne egy kétkezi munka. A főiskolán fontos(nak hitt) dolgokat tanulva valahogy úgy képzeltem, majd nagy bizniszvumen leszek, aki szépen lépdel előre valami multinál, minden nap csini kosztümben járok majd, lesz egy szép irodám, és ott teszem a dolgomat. A főzés mindig inkább csak hobbinak tűnt, viszont szuper remek, hogy mára a mindennapi munkám nagy részét ez képezi. Persze van, hogy nincs kedvem elkezdeni olyan nagyon, és húzom az időt, hogy nekiálljak, de tökre élvezem, ahogy az elején olyan fejetlen az egész, 7-8 féle dolgot kell minden nap elkészíteni (leves, előétel, 2 féle főétel, hozzájuk 2 féle köret, desszert), és minden olyan össze-visszának tűnik, de ahogy elkezdem csinálni, és szépen egymás után kezdenek elkészülni az egyes ételek, kisímulnak a dolgok, és minden a helyére kerül. A vacsora elkészültével egy kerek egész a történet, és ezt igazán élvezem.

A főzés második felénél az itt dolgozó segítség is már ott van, és néhány dolgot át tudok neki adni. Ilyenkor persze már megy a trécselés főzés közben, ami szintén jó, de isten igazából azt a részt szeretem a legjobban, amikor egyedül vagyok a konyhában, hallgatok valami nyugis zenét, és csak a főzésre figyelek.

A szezonok közötti zárásokkor Jürgennel átértékeljük az egyes ételek sikereit, mindig kiválasztunk 4-5 féle ételt, amiket a legkevesebbszer dícsértek a vendégek, és elég sok időt töltök azzal, hogy új recepteket, ötleteket találjak. Ezt a részt is baromira élvezem, imádom olvasni a recepteket, és kipróbálni a jónak vélteket, kóstolni, díszíteni, kigondolni, melyik lenne jó, majd nagy nehezen elkészíteni a végleges heti menüt a következő szezonra.

Az, hogy a főzés ekkora élményt jelent nyilván amiatt is van, hogy a vendégek nagyon gyorsan visszajeleznek, és eddig szerencsére csak pozitívakat kaptunk. Mivel napi kapcsolatban vagyok a vendégekkel, ismernek, sokat beszélgetünk, és tudják, hogy én főzök, szerintem emiatt jobban is kihangsúlyozzák, ha valami ízlett nekik, mintha egy étteremben ennének, ahol nem ismerik a szakácsot. Így tényleg nagyon motiváló a főzés, és hogy igyekezzek mindig újabb és újabb ételekkel előállni.

Múlt héten volt egy kedves holland család, akik folyamatosan nagyon dícsérték az ételt, majd egyik nap a 15 körüli fiúk a kezembe nyomott egy kólásüveget, amin németül az állt: "Oszd meg a Coca Coladat egy: Mesterszakáccsal". Nagyon cuki volt, hogy odaadta nekem, hazudnék ha azt mondanám, nem esett bazi jól. Nyilván tudom, hogy nem vagyok mesterszakács, de mégis, tökre jó volt az elismerés, főleg egy kamasztól, akik köztudottan sültkrumplin és hamburgeren szeretnek élni :)

Két héttel ezelőtt pedig egy két hétig itt nyaraló öttagú család diktáltatta le vagy 5 étel receptjén, az is elég vicces volt, ahogy lépésről lépésre kérte a feleség, mondjuk el, pontosan hogyan is készítem az adott ételeket :)

Kicsit csapongok, de egy másik tökre pozitív, kétkezi munkához kötődő élmény volt, amikor tavaly nyáron az egyik szomszédasszonyunkkal összeismerkedtünk. Épp kint kertészkedtünk, amikor odajött, hogy na akkor most már bemutatkozik. A kézfogásnál megjegyezte, huh, durva a tenyered, érződik, hogy sokat dolgozol :) Nyivlán mindenki szép, puha kezekre gyúr, de nekem mégis nagyon jól esett az elismerés. Na ennyit mára az öntömjénezésből, ez a self-promo bejegyzés volt.

Második születésnap

Ezennel teljesítettük az eredeti szerződésben vállalt két évet, juhuuuu! :) Emlékszem, mennyire aggódtunk az elején, mennyit számoltunk, meddig tudunk kitartani, hogy fél évre elegendő pénzünk volt, hogy a bérleti díj+rezsit kifizessük, nem kevés aggodalom volt, hogy fogjuk megoldani a szerződés teljesítését, ha elfogy a pénzünk.

Az első decemberhez úgy értünk el, hogy a januári költségek kifizetésére már nem volt meg a teljes fedezet, kellett a jó karácsonyi és szilveszteri forgalom, hogy kifizessük a számlákat, majd kb. egyik hónapról a másikra éltünk, és a téli szezon végére tudtuk annyira feltornászni a pénzünket, hogy azt számolgattuk, ha július és augusztus majd kitermeli magát, talán eljutunk novemberig. Szóval azért egy bő évig-másfél évig még  nem láttuk, el tudunk e jutni a szerződés teljesítéséig úgy, hogy ne kelljen kölcsön kérnünk az otthoniaktól, így örömmel konstatáltuk, hogy teljesítettük az eredetileg vállaltakat.

A születésnap előtt váratlan levelet kaptunk: a HolidayCheck küldött nekünk egy oklevelet, miszerint a panzió értékelései illetve összpontszáma alapján a kiemelt minőségű szállások közé kerültünk. Jót mosolyogtunk Jürgennel, hisz tavaly télig nem is ismertük ezt az oldalt, és jó sok idegeskedést és fejtörést okozott nekünk, amikor tavaly januárban megtudtuk, egy "kedves" vendég jól lehúzott minket, így a max. 6 pontból 2 pontosak lettünk. Ezerrel elkezdtük a barátokat kérni, írjanak rólunk jókat, de az oldal eléggé keresztbe tett, csak számla ellenében lett volna hajlandó bármilyen értékelést is kitenni, azt meg hamisítani nem akartunk, így ki kellett várni, míg valós vendégek írnak rólunk, és lassan feltornásszuk a pontjainkat.

Persze azért később nálunk lakó barátok is írtak rólunk, de azért az értékelések nagy része ismeretségi szimpátia nélkül születtek, és így sikerült elérnünk ezt az eredményt.