Amikor elfogynak a készleteink

Apukám mondta, amikor azon sopánkodtunk, hogy ez vagy az a vendég mennyire nem fogyaszt, hogy csap vizet kér, és lehozza a saját italát, hogy ne idegeskedjünk ezen, lesznek olyan vendégek, akik meg majd az átlag fölött fogyasztanak jócskán, és akik minket hívnak meg italra puszta kedvességből. Mint mindig, most is igaza lett, mert a januári, olcsóbb időszakhoz képest a mostani kiemelt periódusban lévő vendégek igen csak jól fogyasztanak. (Persze ezzel nem a januáriakat akarom leszólni, nagyon jó volt, hogy a tavalyi januárhoz képest idén akkor is nagyon magas volt a ház telítettsége, és szemben sok más házzal, nálunk jócskán volt vendég, ami mindig remek dolog.)

Egy 29 főből álló holland társaság van itt szombat óta, akik bizony nem sajnálják a pénzt az esti iszogatásra, illetve ami bazi vicces, hogy már vacsora előtt egy órával az étterem pultjánál és a hallban csapatják ezerrel, mindenki ácsorog, és úgy iszik, igazi hüttehangulat van az étteremben, ami szerintem nagyon vicces. Persze ez azt jelenti, hogy Jürgen kb. 5-től 11-ig folyamatosan futkos, csapol, kimér, de hát semmit se adnak ingyen. 

Mivel elég jó huzata van a csapatnak, napi 10-14 üveg bor kipörög, mellette persze nem kevés sör, a gyerekek üdítői igazából nem is számottevő. Viszont ebből kifolyólag a télre tervezett borkészleteink erősen a végéhez közelednek (illetve várhatóan holnapra elfogy a kimért bor, amit aztán üvegessel tudunk pótolni még hétvégéig), valamint mivel a múlt heti csapat se volt ellene az esti iszogatásnak, ők meg a pálinkakészleteinket "rabolták le", így szegény Nóriék szombaton a csomagtartójuk egy jó részét a mi pálinkánknak, borunknak, kolbászunknak kell, hogy áldozzák. 

Szerencsére a jó fogyasztás mellett nagyon kedvesek is ezek az emberek, igazán szerencsénk van velük, derűsek, és mindent jól vesznek, így könnyűvé teszik ezt az amúgy elég fárasztó hetet. Bennem sokszor felidézik a régi családi síelések emlékét, mivel anno mi is ilyen nagy, sok családból álló társasággal jártunk síelni, irigykedem, amikor reggel látom együtt indulni őket a parkolóból, ahogy bevárják egymást, megy a nagy tapsolás, amikor az utolsó család is végre leér, és indulhatnak együtt a pályára, este ahogy a vacsinál bandáznak, dumálnak, elvannak. Jók ezek az élmények, és jó, hogy bár nem is a saját síelésünk ez, mégis valamilyen módon a részesei lehetünk.

Az előző heti társaság esetében megint ledöbbentem, hogy mennyire más adott szakmához kapcsolódóan az életszínvonal otthon és pl. Németországban. A 16 fős társaság egy munkáscsapat volt, pék, asztalos, szerelő voltak a családfenntartók. Láthatóan gond nélkül megtehették, hogy a téli időszak legdrágábbjában utazzanak, és emellé még nem kevés pénzt italra is költsenek. És ezzel párhuzamosan tökéletesen tudtak viselkedni, kedvesek és tiszták voltak. Az egy más kérdés, hogy úgy beszéltek németül, amiből én kb. semmit se értettem, és Jürgennek is nagyon kellett figyelnie. Viszont elgondolkodtató, hogy otthon egy pék/asztalos/szerelő család mikor tudhat eljönni Tirolba, mikor tud ott gond nélkül jó sokat költeni és nem megvonni magától semmit. 

Szombaton érkeznek Nóriék, Milánék és Csucsuék, amit nagyon-nagyon várunk, remek jó lesz bandázni kicsit. Ami szintén külön öröm, hogy jövő hétre rajtuk kívül két olyan családra számítunk, akik már tavaly is itt voltak, kedvesek, és azért jönnek vissza, mert jól érezték itt magukat, mindig jó visszatérőket itt üdvözölni. 

Szerencsére a márciusi időszak is elkezdett kicsit jobban mozogni, bár hatalmas foglalási láz azért nincsen, de Jürgen összerakott egy-két akciós csomagot, és azokra folyamatosan érkeznek az ajánlatkérések, és szerencsére 1-2 hosszúhétvégés, 4-5 éjszakás foglalás be is esett az elmúlt napokban, így egy kicsit nyugodtabbak vagyunk. Illetve ez a téma inkább Jürget feszítette, ami persze érthető, hisz az Ő munkájának egy nagy részét képezi a foglalások megnyerése, és rosszul érintette, hogy a március ennyire nem megy. Persze én is szívesen láttam volna több foglalást, de valahogy úgy vagyok vele, alakulni fog a dolog, szerintem a márciusi időszak már sokkal impulzívabb, többen foglalnak nagyon rövid távon, és nagyban függ majd az időtől, hómennyiségől. Reméljük, alakulnak még azért ott a foglalások, mert szerencsére eddig a mostani tél nagyon magasan túltejesített a tavalyihoz képest, azonban akkor meg elég jól sikerült a márciusunk és a húsvétunk, szóval jó lenne, ha az ideit is sikerülne szintre hozni legalább, hogy egy gyengébb hónap ne vigye el a mostanáig megkeresett extrákat. 

Isten és az Ő állatkertje

Azzal együtt, hogy Jürgen nem szereti a sztereotípiagyártást, és a rasszizmus egy korai lépcsőjének tartja, ittlétünk alatt igen is kirajzolódnak a nemzeti sajátosságok. Például, hogy a hollandok reggel szigorúan müzlit, joghurtot, sajtot és barnakenyeret esznek, míg a magyarok felvágottat felvágottal. Persze van kivétel, mint mindig, de azért a nagyszámok törvénye itt is működik.

Az étkezési szokásokon túl a viselkedések alapján is látható néhány különbözőség a nemzetek között, és sajnos sok esetben a magyarok stílusában lehet inkább kivetnivalót találni. Sokszor hangzik el a szánkból, hogy már megint így vagy úgy viselkedik az adott magyar család/társaság, amit gyakran félve mondok az otthoniaknak, mert nem szeretném, ha az a kép alakulna ki rólunk, hogy na máfél éve kijöttünk, aztán már köpködjük a mieinket. Viszont tény, hogy vannak bizonyos megnyilvánulások, amiket (eddig) csak a magyar vendégek engedtek meg maguknak velünk szemben. Az összes "remek" megnyilvánulást egy múlt heti vendégnek sikerült prezentálnia:

Konstantin névre hallgató úr által vezetett 12 fős társaság érkezett múlt szombaton hozzánk. 3 család 20 év körüli gyerekekkel. Nagy hanggal és jókedvvel érkeztek, rögtön ment a spannolás, tegeződjünk, mert milyen jó ez így, van e jófajta pálinkánk, adjuk gyorsan stb. A vacsora végeztével már megvolt a kellő hangulat, a menet közben érkező, számukra vadidegen embereket is elkezdték italokra meghivni, és az este végén Konstantint csak nehezen tudták felkísérni a barátai a szobájukba. Említették is, hogy nem szokott inni, így másnap lesz baja.

Reggel elég csendes volt a másnapos társaság, de nem sok vizet zavarta. Aztán este elkezdődött a "móka". Konstantin a vacsorához leérkezve rendkívül intelligens stílusban az étterem közepén jó hangosan jelezte Jürgennek, hogy hideg vízben kellett fürödniük, és ők ebből nem kérnek....Jürgen természetesen elnézést kért, és mondta, hogy biztosan nem fogyott el a melegvíz, 500 literes tartályban folyamatosan 60-70 fokos víz van, és még sose volt olyan, hogy elfogyott volna, vagy akár csak csökkent volna a hőmérséklet benne. Annyi, hogy egyszerre sok ember fürdik vacsora előtt + megy ezerrel a fűtés, így egyszerre sok helyre kell a rendszernek vinnie a melegvizet, így például a második emeletre (ahol ők laktak) lassabban ér fel, de ha kinyitják a csapot, és várnak pár percet, rendben lesz minden. Konstantin jelezte, hogy nekik is van otthon csapjuk, így tudja hogy kell használni (no comment).

Ezt az incidenst követően Konstantin végigduzzogta a vacsorát, karbatett kézzel ült, és kb. nem szólt senkihez semmit. Azt gondoltuk, ez a vízkérdés másnapra elmúlik nála, azonban reggel köszönni se volt hajlandó Jürgennek, és a vacsoránál is hasonlóan viselkedett, majd amint végzett, felment a szobájába, holott
a többiek  még lent maradtak iszogatni kicsit.

A következő reggelen szimpatikusságát ismét megmutatta: amikor az egész csapata leérkezett, megkérdezte tőlem, hogy van e rántotta. Mondom igen, felár ellenében tudunk készíteni rántottát. Erre hatalmas pofavágás, és újabb kérdés: és ez a reggeli minden nap?!?!? Mondom, igen. Erre ő: semmi virsli, csak ennyi?! Mondom, igen, majd otthagytam. A többiek békésen ettek, ő meg állt fölöttük, és nyomatta a dumát: ez nem igaz, folyamatosan fogynak el a tálcákról a dolgok, és akkor viszik be a tálcákat a konyhára kicserélni! Nem akartam belefolyni a "beszélgetésbe", de azért szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mégis mondja már meg, hol lehet olyan varázstálcákat kapni, amire folyamatosan visszatermelődnek a leszedett sajtok, felvágottak.

Viselkedése egész hét alatt semmit se változott, egyszer-kétszer próbáltam kérdezni, milyen volt a síelés és hasonlók, de kb. a laptopjáról se volt hajlandó felnézni, így nem eröltettem a dolgot. Érezhetően a saját barátai is örültek, ha nem volt körülöttük, a vacsorákat követően, miután felment a szobájába, a többiek még szívesen lent maradtak sörözni kicsit, és az étterem alaphangulata is sokat javult távozásával. Az utolsó napokban már a barátai is tettek egymás között vagy akár Jürgennek is megjegyzést rá, miszerint milyen gyerekesen viselkedik illetve mennyire nehéz eset. Élettársa pedig hiperkedves volt, láthatóan igyekezett kompenzálni a csávó parasztságát, és sokszor elnézéstkérően mosolygott ránk.

Az első napokban még eléggé kihozott minket a sodrunkból, de aztán amikor láttuk, hogy igazából a célja csak az, hogy felhúzzuk magunkat, és kiprovokáljon belőlünk egy rászólást, hogy akkor aztán mondhassa, na milyen parasztok vagyunk, kicsit lehiggadtunk, és a legjobb fegyvert használtuk ellene: mindenre extra kedvesen reagáltunk (még akkor is, amikor reggel lehozott magával saját készítéső sült virslijét), hatalmasakat köszöntünk, mosolyogtunk, és nem vettük észre a fancsali ábrázatát. Láthatóan ez eléggé zavarta, de hát így járt :) Persze azért a beszólásai elég bicskanyitogatóak voltak, de ilyenkor általában Dávid után szabadon csak annyit mondtunk egymás között: Legyen ez a kisemberek nagy napja :)

Egyébként sokat beszélgettünk Jürgennel arról, mi lehet az oka, hogy a magyar vendégek esetében szaladtunk eddig jobban bele olyan helyzetekbe, hogy követelőznek, panaszkodnak, nagyobbak az elvárásaik. Konstantinékkal egyidőben volt itt egy kedves német úr, akinek Jürgen mesélte a vízproblémát. Erre az öreg úr annyit reagált, hogy nem érti, ő 25 éve Niederthaiba jár, pár évvel ezelőtt egy ilyen típusú, ilyen árszínvonalú panzióban, mint a miénk még simán azt mondták, hogy melegvíz csak este 6 és 9 között van, nem fűtik egész nap a tartályt, és ez teljesen normális volt.

Mi arra jutottunk, hogy három oka lehet annak, hogy a magyarok igen is kritikusabbak, kötekedőbbek, ha utaznak:

Egyrészt a szüleink korosztálya még nem abba született, hogy gyerekkoruktól kezdbe utaztak, a külföldi nyaralásokat csak felnőttként tapasztalták meg, így a hogyan viselkedünk külföldön, egy ilyen vagy egy olyan szálláshelyen mi várható el a pénzünkért, nem egy gyerekkortól való folyamatos tanulás eredménye, hanem felnőttként belecsöppentek ilyen helyzetekbe. Természetesen az intelligensebbje felnőttként is tudott alkalmazkodni az új helyzetekhez, és felismerte a különbségeket, de tény, hogy sokan nem, így nem érzik, hol mi az elvárható, hol hogyan is kell viselkedni.

A másik ok szerintünk a bérekben való különbség lehet: egy családi síelésnél a szállás egy átlagkereső magyar család esetében a család éves költségvetésének kb. 2 havi teljes bevételét elviheti, míg egy német családnál az egyik félnek az egyhavi kb. minimálbérét. Nyilván máshogy veszi az ember, ha ekkora költséggel jár egy üdülés számára, így azt mondja, ha ennyit költök, akkor ezt meg azt várom el. Nem nézi, hogy ezért a pénzért adott szinvonalat tud megfizetni, és ha ő rántottát meg sült virsilt akar minden reggel, akkor ennek a dupláját kell fizetnie 4 csillagos szállodában.

A harmadik ok pedig szerintünk (illetve Apukám szerint) az, hogy magyarok vagyunk, így valószínű többet megengednek maguknak velünk szemben, mint mondjuk egy helyivel szemben tennék, már csak azért is, mert így az anyanyelvén tudja lökni a dumát.

Természetesen a fent leírtak nem igazak mindenkire, volt több kifejezetten kedves, jóindulatú, jól fogyasztó és problémamentes magyar vendégünk is, de sajnos tény, hogy ilyen jelletű megnyilvánulásokat eddig csak magyarok engedtek meg maguknak, és a nálunk lévők nagyobb aránya.

Igyekszünk nem túlreagálni az ilyen helyzeteket, azzal együtt, hogy iszonyú bosszantó az ilyen viselkedés, és természetesen érzekenyen érint minket, ha azt fikázza valaki, amibe mi bazi sok energiát beleteszünk, de hát ez van. A múlt hetünk ennek megfelelően pszichésen szerintem nagyon lefárasztott minket, így ez a hét, amikor is német kisgyerekes családok vannak, akik este hamar visszavonulnak, és nem sok vizet zavarnak, igazán jókor jött. Talán most fel tudunk készülni a következő két hetes teltházas menetre. Aztán jönnek a barátok, oooo jeee :)