Ez a kérdés elég gyakran felmerül a vendégeink részről. Amikor elmondom, hogy bár az üzemeltetési engedély megszerzéséhez szükség volt szakácspapírra, így szakácstanfolyam elvégzésére, azonban valójában otthonról hozom a főzés alapjait, mindig konstatálják, hogy igen, ez érződik. Ilyenkor picit mosolygok magamban, hisz honnan is érezhetné bárki is a különbséget az iskolában tanult és otthonról hozott főzőtudás között, de azért azt valóban megállapíthatjuk, hogy a főzés szeretete valószínű érződik az ételeken, és ez tényleg egy olyan dolog, amit nem feltétlenül lehet megtanulni az iskolában.
A mi családunkban a főzésnek és a jó ételeknek régi hagyománya van, az, hogy minden nap házilag készített, meleg étel kell, hogy az asztalra kerüljön, ami legalább egy levesből és egy főételből kell, hogy álljon, mindig is így volt.
Szerencsés voltam, hisz nagymamám ennek megfelelően minden nap főzött, amiből mindig küldött nekünk is, így hiába voltam menzás az iskolában, délután/este biztos a mama isteni ételeit ettem. Talán emiatt is tart engem Jürgen válogatósnak, merthogy étkezés szempontból el voltam kényeztetve szerinte. Szerintem csak arról van szó, hogy megtanultam, nem azért eszünk, mert enni kell, hanem azért, mert enni jó, és fontos, hogy az ember mindig finom ételeket egyen.
Így kiskoromtól kezdve láttam azt, hogy igenis fontos, hogy minden nap jó minőségű étel kerüljön az asztalra, hogy hétközben kell egy tésztanap, amikor nem eszünk húst, viszont hétvégén muszáj lennie húslevesnek egyszer legalább, és természetesen a szombat-vasárnapi ebéd nem záródhat házi sütemény nélkül.
Aztán ott voltak a családi ünnepek, amikor meg mindenki kedvére készült vagy 10 féle étel, hisz vannak a vegák, a csak szárnyast evők, a bélszínt imádók, így anyu vagy Zsolt elkészítette mindenki számára a megfelelő ételeket, és persze az édességek tekintetében is megvolt mindenki kedvence, amiket ezeken az összejöveteleken mindig a mama készített.
Akár hétköznap volt, akár ünnep, az étkezés fontos szerepet töltött be, sose úgy zajlottak ezek az események, hogy leülünk, gyorsan befaljuk az ételt, aztán megyünk a dolgunkra, hanem mindig hosszú, néhány órás események voltak ezek, sok beszéddel, hosszú falatozással, és a legjobb résszel: a romok feletti ücsörgés közbeni, tepsire égett daragok kikaparásával és elmajszolásával.
Én ebbe nőttem bele, és mindig azt láttam, a nagy kedvencek mellé mindig kell új ételeket is kitalálni, így a szakácskönyvek forgatása is gyakori tevékenység volt nálunk. Azt is megtanultam, hogy hiába jó szakács valaki, és hiába készíti ugyanazt az ételt már sokadjára, mégis mindenkinek lehet rossz napja, így előfordul, hogy például a rétes tészta csak nem akar nyúlni, és muszáj a maminak a falhoz vágnia mérgében :)
"Drágamama", köszönöm, hogy láthattam és megtanulhattam, milyen jó is főzni és jót enni. Ha újra találkozunk, remélem, fokhagymás levessel, sonkás tésztával és Kossuth-kennyérrel vársz :) Addig is én rendületlenül sütöm az almás rétest a vendégeknek úgy, ahogy Tőled tanultam!
Hiányod érezzük, emléked őrizzük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése