Ahogy tavaly ilyentájt írtam, az akkori májusunk elég nagy feszültségben telt. Ennek oka az volt, hogy nemhogy foglalásaink nem jöttek nyárra, de még csak ajánlatkérések se érkeztek, így nem tudtuk, mi csinálunk e valamit rosszul, mi vagyunk e rossz oldalakon fent, vagy alapvetően ez normális, és majd alakulnak a dolgok. Ezt a fajta bizonytalanságot Jürgen bírta nehezebben, és ez sok feszültséget generált kettőnk között. Viszont ahogy haladtunk egyre beljebb a szezonban, szépen alakultak a dolgok, megismertük, milyen is a nyári foglalások ritmusa, és a nyár végeztével elégedettek voltunk a szezon alakulásával.
Ezt a tapasztalatunkat felhasználva a tél végeztével már előre treníroztuk magunkat, azaz emlékeztettük egymást, hogy nem kell majd kiborulni, ha májusban csend lesz, tavaly is így volt, és végül minden jó lett.
Viszont szerencsére az idei tavasz máshogy alakult, május elejétől szép lassan érkezett néhány foglalás, ha nem is tömegével, de jöttek az ajánlatkérések is szépen, így végül oda jutottunk, hogy most kb. annyi foglalásunk van nyárra, mint tavaly július elején volt. Ez elegendő elégedettséggel tölt el bennünket, persze kellenek majd még bőven a foglalások, de akkor is örömmel konstatáltuk, hogy a mostani állás szerint tavalyhoz képest fejlődtünk. Így ezúttal nincs okunk emiatt feszülteknek lenni. Pipa :))
Viszont május végi visszatérésünk mégis feszültségeket hozott, mely több vitát eredményezett közöttünk, és ehhez igazán nem vagyunk hozzászokva: hazafele az autóban Jürgen egyszer csak feltette a kérdést: ha hazaköltöznénk, mit csinálnék? Visszamennénk marketingesnek, vagy szakácsként keresnék új állást, esetleg vállalkozást próbálék indítani? Őszintén szólva eléggé hideg zuhanyként ért a kérdés, kettőnk közül én szoktam előállni minden féle tesztkérdésekkel, és remek A/B/C válaszlehetőségeket is meg szoktam határozni. Persze válaszadás előtt azonnal visszakérdeztem: haza akarsz költözni?!??!?! Jürgen azt mondta, hogy egyáltalán nem, csak nagyon jó volt otthon, nehezére esik most kicsit visszamenni, és ezen agyalt kicsit, Ő mit csinálna otthon. Gyorsan megbeszéltük, hogy kinek mi a válasza a kérdésre (Ő inkább pincér lenne, minthogy visszamenne a multiba, én vállakozást otthon nem akarék, és nem tudom, mit csinálnék), viszont a kérdés felvetése nem nagyon hagyott nyugodni.
A következő napokban többször rákérdeztem, hogy de biztos nem akarna e hazaköltözni, Jürgen mindig biztosított róla, hogy nem, tényleg csak arról van szó, hogy jó volt otthon nagyon (ismét extra köszönet a Guriga házaspárnak, ennek fő okai Ők illetve a lakásuk volt), viszont nagyon feszültnek és ingerültnek éreztem. Igyekeztem pom-pomlányként lelkesíteni, hogy jajj de szép itt minden, hogy nem lehet betelni a tájjal stb. ami mind igaz, és nekem egy percig se volt gondom azzal, hogy visszajöttünk, viszont egy idő után úgy voltam, muszáj magának találnia megoldást, hogy újra lássa, miért is jobb itt lennünk.
Az elmúlt másfél hétben a feszültség hol gyengült, hol erősödött, de mivel nem szoktunk ennyit feszkózni, mindketten rosszul viseltük, és mivel alapvetően mindketten törekszünk a rossz helyzetek minél hamarabbi megoldására, válságmegbeszélést tartottunk tegnap.
A beszélgetésből kiderült, Jürgen szerint én is feszült vagyok, amit egyébként egyáltalán nem érez magamon, de nyilván van benne valami, ha Ő ezt érzi. Nórival folytatott eszmecserém közben fordult meg a fejemben, talán azért lehetek feszült, mert bár elhiszem, hogy Jürgen nem azért vetette fel a "mit csinálnék, ha hazaköltöznénk" kérdést, mert ezzel utalni akart rá, hogy költözzünk haza, de valószínű azért tudatalatt eléggé zavar ez a kérdést, bizonyára magamból indulok ki, azaz az én esetemben minden kérdés mögött van valami szándék :) Tehát Jürgennél ismét (kb. századszor) rákérdeztem, nem akar e hazaköltözni, és most az én első számú feladatom, hogy a tudatalattimban is rögzítsem, nem, erről szó sincs.
Jürgen feszültségének oka szerintem (és ezt Ő se tagadta) az, hogy kettőnk közül Ő az, akit jobban zavarnak a ránk váró teendők. Bár úgy jöttünk vissza, hogy nem kell kapkodnunk, van még legalább 2 hetünk, míg vendégek jönnének, tehát a sok-sok teendőt elég szépen szétosztani, minden nap 2-3 óra munka elég, és a nap többi részében még pihenjünk, Jürgen számára zavaró, hogy látja, mennyi mindennel kell végezni. Tény, hogy ha itt vagyunk, nehéz kikapcsolni úgy igazán, hiába mondjuk azt, hogy na ma semmit se fogunk csinálni, és hiába van meg erre maximálisan minden lehetőség, jártunkba-keltünkbe látjuk, hogy jajj azt vagy azt meg kellene csinálni. Én ezeket elég jól ki tudom zárni, viszont Jürgen nem, így az Ő egyik feladata, hogy mégis próbáljon meg ezek miatt nem túlgörcsölni.
A tegnapi megbeszélés másik fontos és számomra teljesen új megfejtése volt, hogy Jürgen szerint az is gond lehet, hogy mivel most már sok minden rutinosabban megy, valamivel több szabadidőnk van, így kicsit kinyílhatna a világ arra, hogy pl. szocializálódjunk, jöjjünk-menjünk, és hogy Őt az egy kicsit most elkezdte zavarni, hogy itt vagyunk, ilyen szép helyen, és végre van már egy kicsit több szabadidőnk, és nem élünk vele, kicsit elfolynak a napok. Nekem ez kicsit derült égből villámcsapás volt, mert mostanáig semmilyen szinten nem utalt rá, hogy hiányérzete lenne, de valószínű valahogy bennem is bennem volt, mert épp előző nap vetettem fel, nem megyünk e el neuschweinsteini kastélyt megnézni, amit még karira kaptam.
Nekem egyébként semmilyen szinten sincs szocializásciós hiányon, én bazira élvezem az "előkelő idegen" szerepét, és minden szociális igényem maximálisan kielégül azzal, hogy az otthoniakkal trécselek, tény, hogy az utóbbi időben többet, tehát valószínű, én is érzem a nagyobb szabadság lehetőségét, és élek is vele, de nekem ezzel ki is elégül ezen igényem.
Viszont jó tudni, hogy Jürgen számára itt hiányérzet van, tény, hogy az Ő szocializációja sose a nagy beszélgetéseket jelentette, neki ez mindig inkább valami sporthoz, elmenéshez kötődött. Itt ami nehézség, hogy Ő nem az a fajta, aki félidegeneket felhív, hogy na gyere, menjünk ide vagy oda. Ez nekem kicsit jobban megy, Ő azt mondja, nem akarja magát senkire se ráeröltetni. Na most tegnap óta trenírozom, hívja föl Mike-ot, aki az outdooros partnercégünknél túravezető, már több programon vettünk vele részt, és nagyon jó, haveri viszony alakult ki. Szerintem nem cink felhívni, és azt mondani, hogy jövő héten ráérős vagyok, ha van időd és kedves mászni, szólj, szívesen mennék. Mivel Ő parázik, hogy rányomja magát, mondtam, jelezze, hogy semmi gond, ha nem tud vagy akar, nincs harag és kész :) Egyelőre húzza a dolgot, de ma kihajtom belőle :) Ezen kívül kicsit pusholni kell, hogy na akkor mehet minden nap bicózni, meg jövő héten menjünk el kirándulni, szóval szerintem ez a dogol jól megoldható, és nagyon örülök, hogy kiderült, tény, hogy bennem ez fel se merült, így egyáltalán nem tettem semmilyen lépést ebbe az irányba, de most hogy már tudom, ez benne feszültségeket okoz, tudok segíteni, hogy jobb legyen.
Reméljük a legjobbakat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése