Szóval sose gondoltam volna, hogy ennyire nagy szenvedéllyé és élménnyé válhat számomra bármi is, pláne egy kétkezi munka. A főiskolán fontos(nak hitt) dolgokat tanulva valahogy úgy képzeltem, majd nagy bizniszvumen leszek, aki szépen lépdel előre valami multinál, minden nap csini kosztümben járok majd, lesz egy szép irodám, és ott teszem a dolgomat. A főzés mindig inkább csak hobbinak tűnt, viszont szuper remek, hogy mára a mindennapi munkám nagy részét ez képezi. Persze van, hogy nincs kedvem elkezdeni olyan nagyon, és húzom az időt, hogy nekiálljak, de tökre élvezem, ahogy az elején olyan fejetlen az egész, 7-8 féle dolgot kell minden nap elkészíteni (leves, előétel, 2 féle főétel, hozzájuk 2 féle köret, desszert), és minden olyan össze-visszának tűnik, de ahogy elkezdem csinálni, és szépen egymás után kezdenek elkészülni az egyes ételek, kisímulnak a dolgok, és minden a helyére kerül. A vacsora elkészültével egy kerek egész a történet, és ezt igazán élvezem.
A főzés második felénél az itt dolgozó segítség is már ott van, és néhány dolgot át tudok neki adni. Ilyenkor persze már megy a trécselés főzés közben, ami szintén jó, de isten igazából azt a részt szeretem a legjobban, amikor egyedül vagyok a konyhában, hallgatok valami nyugis zenét, és csak a főzésre figyelek.
A szezonok közötti zárásokkor Jürgennel átértékeljük az egyes ételek sikereit, mindig kiválasztunk 4-5 féle ételt, amiket a legkevesebbszer dícsértek a vendégek, és elég sok időt töltök azzal, hogy új recepteket, ötleteket találjak. Ezt a részt is baromira élvezem, imádom olvasni a recepteket, és kipróbálni a jónak vélteket, kóstolni, díszíteni, kigondolni, melyik lenne jó, majd nagy nehezen elkészíteni a végleges heti menüt a következő szezonra.
Az, hogy a főzés ekkora élményt jelent nyilván amiatt is van, hogy a vendégek nagyon gyorsan visszajeleznek, és eddig szerencsére csak pozitívakat kaptunk. Mivel napi kapcsolatban vagyok a vendégekkel, ismernek, sokat beszélgetünk, és tudják, hogy én főzök, szerintem emiatt jobban is kihangsúlyozzák, ha valami ízlett nekik, mintha egy étteremben ennének, ahol nem ismerik a szakácsot. Így tényleg nagyon motiváló a főzés, és hogy igyekezzek mindig újabb és újabb ételekkel előállni.
Múlt héten volt egy kedves holland család, akik folyamatosan nagyon dícsérték az ételt, majd egyik nap a 15 körüli fiúk a kezembe nyomott egy kólásüveget, amin németül az állt: "Oszd meg a Coca Coladat egy: Mesterszakáccsal". Nagyon cuki volt, hogy odaadta nekem, hazudnék ha azt mondanám, nem esett bazi jól. Nyilván tudom, hogy nem vagyok mesterszakács, de mégis, tökre jó volt az elismerés, főleg egy kamasztól, akik köztudottan sültkrumplin és hamburgeren szeretnek élni :)
Két héttel ezelőtt pedig egy két hétig itt nyaraló öttagú család diktáltatta le vagy 5 étel receptjén, az is elég vicces volt, ahogy lépésről lépésre kérte a feleség, mondjuk el, pontosan hogyan is készítem az adott ételeket :)
Kicsit csapongok, de egy másik tökre pozitív, kétkezi munkához kötődő élmény volt, amikor tavaly nyáron az egyik szomszédasszonyunkkal összeismerkedtünk. Épp kint kertészkedtünk, amikor odajött, hogy na akkor most már bemutatkozik. A kézfogásnál megjegyezte, huh, durva a tenyered, érződik, hogy sokat dolgozol :) Nyivlán mindenki szép, puha kezekre gyúr, de nekem mégis nagyon jól esett az elismerés. Na ennyit mára az öntömjénezésből, ez a self-promo bejegyzés volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése