De persze egész más, amikor üres a ház végre, amikor nem kell időre kelni, szobákat pakolni, vacsorára készülni. Mivel Ádámnak köszönhetően vagy 30 új film került a gépünkre, és mivel kb. egy éve nem láttunk új filmet, vasárnap 1-kor lehuppantunk a hallba, és gyors egymásután 5 filmet megnéztünk. Jó volt ez a hajnalig tartó videózás, meg a másnap délig alvás, háromig ágyban levés :)
Tegnap egy jó nagyot kirándultunk, amit Jürgen már vagy egy hónapja eltervezett: a háztól egy nagyon szép és kellemes túraúton felmentünk a 2533 méter magasan lévő Grastalsee-hez, majd egy kalandosabb úton, nagyobb köveken, sziklatörmelékeken keresztül átmásztunk a 2759 méter magasan lévő Hemerkogel csúcshoz. Elég szép volt a táj egész úton, és jókat nevettünk többek között a "na, ha otthon leszünk nem megyünk fel a Normafához kicsit?" örök poénunkon. A lefele út elég húzós volt, mivel bazi meredek volt, és mivel több vízmosás is haladt rajta keresztül, így minden csupa nedvesség volt, szólva jó csúszós volt minden. Kicsit paráztam a végén, mert egy helyen, ahol három irányba lehetett menni, ki volt írva, hogy valami le van zárva. De persze azt véletlenül se jelölték, hogy az a valami, az melyik út neve....így mentünk tovább, de mivel nagyon rossz volt az út, amin jöttünk, sanszos, hogy az volt lezárva. Emiatt kicsit aggódtam, mármint, hogy azért van lezárva, mert mondjuk árkot ásott a víz vagy ilyesmi, és Jürgen bele fog esni (mert Ő ment elöl), de akkor hogy fogom én kiszedni, hogy fogok segítséget hívni meg ilyenek.
De végül minden simán ment, szerencsére egy-két kisebb elcsúszást leszámítva rendben és dög fáradtan leértünk. Mikor hazaértünk, akkor éreztem meg úgy igazán, mennyire el fáradtam, és egyértelmű volt (ami mára be is igazolódott), hogy másnap nem fogok bírni lábra állni.... :) jelenleg a lépcsőzésre csak egy megfelelő méretű terpeszhelyzetben vagyok képes, arra is kb. gyök kettes tempóban, és végig sziszegve :)
A mai nap nagyrésze pakolással, és a dolgaink lezárásával telt, mivel holnap hazaindulunk néhány hétre. Alaptvetően szerettünk volna kb. 2 hetet pihenni itt, mielőtt hazamegyünk, de Fruzsi 30. szülinapja szombaton lesz, és szeretnék azon ott lenni, így előrébb hoztuk a hazautat.
Mindig szívesen megyünk haza, bár az is tény, hogy elég fárasztó, és egy idő után kiborító az otthonlét. Mert persze tökre jó, hogy mindenki örül nekünk, hív, hogy menjünk, és szívesen lát, de nagyon nehéz mindig úton lenni, hogy kb. két napot töltünk ugyanott, aztán megyünk tovább, táskából ki, táskába be....Szerintem a legnehezebb, hogy nincs egy saját helyünk, ahol csak mi vagyunk, ahol azt mondhatjuk, hogy na ma sehova se megyünk, és senkit se akarunk látni, csak mi ketten vagyunk a magunk ritmusában, a magunk dolgaival, és nem kell figyelni, hogy ne zavarjuk a szomszéd szobában lévőket, hogy na most kell ebédelni, mert most van ebéd és hasonlók.
Jürgen számára idegölő volt, hogy eddigi két hazautazásunk előtt már előre meg volt tervezeve az otthoni 3 hetünk, a naptárunkban minimum minden estéjére fix program volt, és sok esetben napközbeni program is be volt már tervezve. No és ezekhez jött még hozzá az, hogy az itteni dolgainkhoz kellett otthon is ügyintézni (vásárlás, borrendelés stb.). Szóval esélyünk se volt, hogy a szabadságunk alatt bármelyik nap is azt mondhassuk, na akkor ma 1-ig alszunk, aztán kajálunk az ágyban meg videozunk, majd este elkúszunk egy moziig és kész.
Hogy megpróbáljuk a mostani otthonlétünkből kiszűrni a zavaró faktorokat, hogy ezúttal ne jussunk oda 2 hét után, hogy na jó, csomagolunk, és holnap indulunk vissza, Jürgen javaslatára a spontaneitás elvét követjük programjainkat illetően. Azaz nem tervezünk meg semmit, nem fixálunk le semmit, amihez kedvünk lesz, azt előtte egy-két nappal megpróbáljuk leszervezni, ha sikerül megyünk, ha nem, nem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az attitűd számomra ideális, mert engem eléggé zavar, ha nem tudom, vele meg vele meg vele mikor is fogok találkozni, és kicsit attól tartok, hogy így el fognak folyni a napok, és az utolsó két napban fogjuk próbálni besűríteni az elmaradt talikat, de tény, hogy ilyen szellemiséggel még nem voltunk otthon, így egy próbát mindenképp megér :)
