Hivatalba járni itt is "remek" dolog azaz egymás idegeire megyünk :)

Kiérkezésünket követően első teendőink egyike volt, hogy a megfelelő hivatali ügyeket elintézzük: letelepedési engedély megigénylése, cég székelyének átjelentése, iparűzési engedély beszerzése. Valamennyi elintézése természetesen remek és élvezetes dolog, és bár mindenhol nagyjából kedvesen fogadtak minket, azért bevándorlóként sose ment annyira gördülékenyen a dolog. Bár az ügyvédünk minden összeírt, hova milyen papírokkal készüljünk (diploma + hiteles fordítás, erköcsi bizonyítvány + hiteles fordítás stb.), valahogy mindenütt felvetődött, hogy még kellene valami. Persze előbb-utóbb mindig kiderült, hogy elegendő a nálunk lévő papírkupac, de láthatóan azért nem akarták olyan könnyed adni ezeket az engedélyeket.

Volt olyan helyezte, hogy kínunkban már nem tudtunk mást tenni, mint felhívni az ügyvédünket, és az ügyintézőnek átadni a telefont, beszéljék már meg ők, mi a helyzet. Na egy ilyen alkalommal nem tudjuk mi zajlott le a telefonban, de azzal záródott, hogy másnap menjünk vissza, vigyünk még valami papírt, és utána rendben lesznek a dolgok. Természetesen másnap a megfelelő időben visszamentünk, azonban valamelyik ponton ismét elakadtunk. Erre Jürgen (már rutinosan) mondat, hogy akkor felhívja az ügyvédünket. Erre a szegény ügyintéző heves tiltakozás közepette közölte, hogy ez nem szükséges, megoldja nélküle is, rendben lesz ez így is. Vicces volt a tiltakozása, hogy inkább átlépett egy számára előbb még kifogásolt dolgon, csak ne kelljen beszélnie a pitbull ügyvédünkkel :)

Persze azért ezek a hivatali ügyintézések kellően sok energiát vettek ki mindkettőnkből, szerintem még otthon is kb. 5 perc alatt tud az ember idegbajt kapni ilyen helyzetekben, nem hogy külföldön. Nyilván nehezítő faktor volt, hogy hivatalos környezetben kell Jürgennek fellépnie, ahol azért nyilván nem az alapvető társalgási nyelvi fordulatokat használják, és előszeretettel pufogtatták a speckó szakkifejezéseket. Nem beszélve a jó kis tiroli akcentusról, ami még jobban megbolondította a helyzetet. Természetesen biztos ami tuti beleszaladtunk raccsoló ügyintézőbe is, végképp nehezített pálya Jürgennek. Na de ha mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy Jürgen idegei megfeszüljenek, jöttem én....merthogy érkezésünk előtt 2 hónappal elkezdett német nyelvtanfolyamon természetesen nem tettem szert akkora nyelvtudásra, hogy akár csak egy "ich" szót meghalljak a beszélgetésekben, így állandóan igényeltem a fordítást. Ez persze talán még nem lett volna akkora baj, de itt aztán remekül kipúposodott kettőnk karakterének különbsége.

Jürgen nyugodt és nem egy vitatkozós alkat, ezzel szemben én nem annyira bólintok rá rögtön, ha például egy hivatali szituációban az ügyintéző nem mutatkozik túl segítőkésznek. Ez otthoni környezetben rendben is volt, ha passzívnak mutatkozott az amúgy segítségünkre ott lévő személy, Jürgen visszalépett, és én vagy kedvesen kérve vagy felháborodva, de igyekeztem előre mozdítani a dolgokat.

Na de most nyelvtudás híján nem tudtam kibontakozni, így nem maradt más lehetőségem, mint Jürgennek duruzsolni, mit és hogyan kellene mondania. Nyilván a fent említettek miatt már türelme végén járt, így nem nagyon tudta őszinte mosollyal fogadni, hogy én elkezdtem nem kis erőszakossággal nyomatni, és szájába adni kívánságaimat. :)

Ez így utólag már inkább nevetést, mint keserűséget vált ki belőlünk, azonban kiköltözésünknek, és panziós életünk első szakaszának ez a területe sok és új konfliktust hozott közénk. Furcsa volt ilyen haragosnak lenni egymás iránt, mert előtte ilyen fokú feszültség sose húzódott közénk. A jó az, hogy sebtiben megbeszéltük a dolgot, egyöntetű volt a vélemény, miszerint nem szeretnénk válással végezni, és azért jöttünk ide, hogy közösen alkossunk valamit. Én megértettem, hogy Jürgen karakterétől igencsak távol áll az ügyintézővel való vitázás, és ezen nem segít, hogy én nyomom őt, ő pedig azt értette meg, nekem milyen nehéz, hogy nem tudok kibontakozni. Mindketten igyekeztünk változtatni, Jürgen kicsit jobban felvállalta ilyen helyzetekben a konfliktust, én pedig vissza vettem az akaratom erőszakos ráeröltetéséből. Így derült ki számunkra megint, hogy milyen jó is együtt egy akadályt legyőzni :)