Április 22-én az utolsó vendég is elment, így hivatalosan is vége a téli szezonnak (és a trofanas pályafutásunknak, de erről majd külön).
A húsvéti menet előtt bő két és fél hétre zárva voltunk, így volt lehetőségünk töltődni kicsit, rácuppanni pl. a Dexter című sorozatra, elmenni síelni, ami szuper jó volt, lévén, hogy március végén esett kb. fél méter hó, és persze kivártuk azokat a napokat, amikor ragyogott a nap. Kühtaiban, Söldenben, és Obergurglben síeltünk egy-egy napot, igazán remek volt valamennyi, de leginkább most a söldeni sikerült. Elmentünk a hátsó pályákhoz, melyeken sok esetben csak ketten síeltünk, délután 3kor még a reggeli ratrat nyom rajta volt a pályákon. Szuper remek síélmény volt, kárpótolt azért, hogy mióta itt vagyunk, kevesebbet síelünk, mint előtte, ami azért elég vicces.
Azon túl, hogy igyekeztünk minél többet lazulni, eldöntve azt (erről is majd külön), hogy május közepe/vége magasságában elmegyünk innen, hozzá kellett látnunk az itteni dolgaink lezárásához, illetve a hazaköltözés megszervezéséhez. És persze nem utolsó sorban az új ház keresését is el kellett már kezdenünk április elején.
A húsvéti időszak válójában húsvét előtt egy bő héttel már elkezdődött, mivel április 10-én megérkeztek a román gyerkőcök, akik (illetve a cég, aki szervezte) már tavaly is itt voltak. Ezúttal viszont már 25-en voltak a másodikon, és mivel sikerült az első emeletet is jól feltölteni, illetve a húsvéti hétvégére Jürgennek jó kis akciós csomagot megpörgetnie a Síelők.hu-n, végül a szezon utolsó majdnem két hete szinte teljes teltházzal ment le. Nyilván örültünk neki, és ezt még fokozta az is, hogy azáltal, hogy most a húsvét ennyire későre esett, a mi vendégeinken kívül nem volt már túl nagy mozgás a faluban (persze a Falknernél voltak, de ott mindig vannak :)).
Összességében elégedettek vagyunk ezzel a téllel, azzal együtt, hogy teljesen más volt most ennek a dinamikája, mint a tavalyinak. Az eleje nagyon nehezen indult, a január tavalyhoz képest elég lazásra sikeredett, azonban a február hozta a kötelezőt, viszont március vége és április közepe erősebb lett. Február elején még azt számolgattam, hogy kb. 30% visszaesés lesz, és ha bejön még egy-két jó foglalás, akkor várt visszaigazolás, akkor talán nagy nehezen 20% körülire tudjuk vinni a visszaesést tavalyhoz képest. Igazából ettől nem estünk kétségbe, tavaly úgy éreztük, nagyon bejött minden, több nagy társaságos foglalás esett be olyan időszakban, amit amúgy elég nehéz eladni, így a 20%-os visszaesés nem tűnt olyan drámainak. Viszont arra igazán nem számítottunk, hogy a finishben lévő jó foglalásokkal végül kb. 7% lett csak a visszaesés, így aztán végképp nagyon elégedettek vagyunk.
A téli szezonban Móni volt segítségünkre, akivel összességében meg voltunk elégedve. Persze voltak surlódások, néhány alkalommal erősebb összetűzések, de azt gondolom, ezek elkerülhetetlen dolgok. Ebben a típusú munkakörnyezetben továbbra is nehéz elválasztani a munkát és a privát kapcsolatot, hisz eleve sok időt töltünk együtt, többet, mint egy átlagos munkahelyen tesz az ember a főnökével, illetve sok esetben a privát időnket (vacsora, karácsony stb.) is együtt töltjük. De a lényeg, hogy Móni jól bírta a strapát, jól terhelhető volt, és ami nagyon nagy plusz volt nála, hogy kiválóan bírta a távolságot az otthoniaktól. Egész négy és fél hónapos ittléte alatt számunkra nem mutatott olyat, hogy mennyire hiányoznának a szerettei, illetve az otthon lévők is elég jól kezelték szerintem a helyzetet, mivel nem traktálták, hogy mikor megy már haza, így azért Neki is könnyebb volt.
Szokás szerint hosszú, de mégis nagyon gyors volt a szezon, és azért nagyon érződött, hogy ez már a harmadik ilyen menet volt. Sokkal több a rutin, minden könnyebben, gyorsabban ment, persze ehhez kellet Móni jó munkavégzése is. De talán ez volt az első téli szezon, amikor egyikünk számára sem volt mélypont, olyan érzés, hogy holnap nem bírok felkelni, nem akarok főzni, vendégeket látni. Most valahogy ilyen szempontból is egyenesebb volt ez a szezon, ami furcsa, főleg, hogy a vendégszerzés nehézkessége, illetve a "mi lesz velünk a jövőben" bizonytalansága miatt azt gondolná az ember, stresszesebbek voltunk. De valamiért mégsem :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése