Völgy & panziókeresés

Mivel Tirolt olyan jól azért nem ismertük illetve elég hamar kiderült, hogy panziót neten keresztül biztosan nem fogunk találni, júliusban két hetet töltöttünk ezen a vidéken. Minden nap más völgyet jártunk be, néztük, hol mennyi  a turista, milyen outdoor lehetőségek vannak, és persze vadul kerestük a kiadó panziókat. Először persze ingatlanirodák után kutattunk, de az elég hamar kiderült, hogy az nem nagyon van erre, azaz ezekben a kis hegyi falvakban egyáltalán nincsen. Helyette érdemes a helyi bankokban, turisztikai irodákban vagy még inkább a kocsmákban érdeklődni. Szép sorban végigjártuk Salzburgtól a völgyeket, 1-2 hotelt meg is néztünk, és utunk végén egyöntetű döntés volt, hogy Ötztal a mi helyünk. Ezen belül megnéztünk a völgy bejáratánál egy pizzériát, amihez egy kisebb panzió is tartozott (elvetettük, mert itt a hangsúly inkább az éttermen volt), egy idősebb úr házát, ami egy kb. 12 szobás panzió volt, és Niederthaiban a Trofanat :) A tulaj egy 35 körüli srác, aki apukájától vette át a házat, és kettővel arrébb egy másik hotelt is ő igazgat. A kettő sok volt neki minden tekintetben, így próbálta eladni vagy legalább kiadni. 

Gyors körbevezetés, néhány mondat, majd búcsú, és indulás tovább. Oda voltunk a környékért, a házért, és ahogy haladtunk utunkon tovább, valahogy egyre biztosabban tudtuk, jó lenne nekünk ez a házikó. Az olasz tengerpart felé vettük az irányt egy pár napos kikapcsolódásra, Jürgen vezetett, én meg vadul osztottam-szoroztam, és győzködtük egymást ugyan arról: de jó lenne Niederthaiban élni. 

Mire leértünk a tengerpartra már fordultunk is volna vissza, hogy papírozzunk le mindent, nehogy valaki elvigye előlünk a  házat. Mivel a tulajtól vártunk egy emailt korábbi bérleti szerződéssel, fotókkal, adatokkal, értelemszerűen kb. 5 percenként néztük meg a telefonunkat, megjött e már az email. Persze semmi. Hívtuk, nem vette fel, küldtünk sms-t, nem válaszolt. Jürgen az "induljunk azonnal, és kérdezzük meg, mi a tök van" irányt képviselte, meglepő módon ezúttal az én szerepem volt a türelemre intés. Izgalmunkat azért nagyban enyhítette a vacsorához elfogyasztott Limoncello, és az amúgy remek hangulat. 

Végül megérkezett az email benne az adatokkal, és a vad számolás, tervezés még nagyobb lendületet kapott. Nagyjából másnap már írtuk is a választ, hogy minket mennyire érdekel, és mit és hogyan szeretnénk. Majd Gerhard eltűnt, és semmire se válaszolt. Aztán nagy nehezen pár hét után írt, aztán megint eltűnt. A tűkön ültünk nem fejezi ki eléggé, mennyire meg voltunk őrülve ebben a helyzetben. Tudtuk, hogy mit akarunk, de nagyjából semmi ráhatásunk nem volt, hogy ez meg is történjen, és nem értettük, valamiért kivár a tulaj vagy csak link vagy nem érdekli....így telt el a július és az augusztus.